Ez történt az elmúlt 4 hétben – azaz a kis Tf és ami mögötte van

Ez történt az elmúlt 4 hétben – azaz a kis Tf és ami mögötte van

 Kedves Barátaink!
 Mikor évek óta azt mondjuk, hogy Tihany az ország legszebb, mégis összehasonlíthatatlanul a legnehezebb pályája, akkor nem viccelünk. Ma, azaz május 23-án hajnalban pedig már biztosan mondhatjuk, hogy ennél nincsen nehezebb pálya ebben a kategóriában. Ez a pici félsziget annyi szépséget és érdekességet, nehézséget rejt, ami más tájegységeknél egy egész megyére elszórva fedezhető csak fel – vagy még ott sem. Vagy két éve, mikor összehasonlítottuk hazánk két félszigetét, Tihanyt és Szigligetet, akkor így írtunk:
 Tihany olyan, mint “…kormosderekú bikák szemében az erős nap” (Szabó Lőrinc), Szigliget pedig mint egy könnyű nyár esti séta, szépívű vitorlással suhanás, vagy hűs tea az árnyékban.
Egyszóval összehasonlíthatatlan, s ez a szervezést évről-évre végletekig próbára teszi. Tihany egyszerűen nem adja magát… Biztos emlékeztek, mikor 2017-ben túlgondoltuk a frissítést és átlag 1,86 kilométerenként telepakoltuk a félszigetet, hogy “majd most megmutatjuk” alapon nemcsak lekordonozunk olyan mennyiségű eszközzel, ami egy teljes Balaton kerüléshez is irreálisan sok, de még minden észérvet felrúgva teletűzdeljük frissítéssel is az egész falut. El is buktunk… Ennek a háttere a folytonos fejlesztésre, újításra való igényünk, hogy járt utat járatlanért elhagyunk akkor is, ha erre okunk különösebben nincsen. De ebben hiszünk, a fejlődésben, s a kis eseményeink talán ettől azok, amik. Sokszor használunk egy szót, mely így hangzik: “különleges”. Ez amiatt van, mert a hozzánk köthető versenyeknek ez talán a legfőbb motívuma. Mind a csodás Szigliget, vagy a lenyűgöző Napfelkelte, az idén következő kistestvér, a sorozatunk utolsó eleme, a Naplemente Félmaraton – mind-mind olyan versenyek, melyek mai napig kézzel és nagy műgonddal, egyenként készülnek, és bizonyos értelemben elérték azt az üzenetet, amit mi 2015 óta a szlogenünknek választottunk: “futni szép”. Van bennük – s ez természetesen nem a szervezésnek, hanem magának a közegnek, tájnak köszönhető – valami plusz, valami különös, egyedi, valami vagány. És eddig – talán túlzás nélkül – mindenhol jobbára sikerrel jártunk, minden pályát tökéletesen ismerünk és minden verseny előtt a legnagyobb nyugalommal hajtjuk álomra a fejünket. Leszámítva egyetlen versenyt, s ez Tihany, ahonnan minden elindult, ahol élünk, amit imádunk, mégis évről-évre óriásit küzdünk vele. És igen, 2017-ben elbuktunk, és úgy tűnik, hogy 2019 minden eddiginél nehezebb év lesz. Emiatt írjuk most ezt a levelet.
 Sokan nem látják, de ennek a falunak nincsenek alternetívái, kerülőútjai, itt egyetlen főút vezet ki és be, mely ugyanazon a nyomtávon halad. Itt márciustól októberig tele van a község, itt nem lehet lezárni vagy elkeríteni, ide naponta ezrével jönnek a kompról, ide minden ötödik autó a 71-es irányából tesz egy kitérőt. Emiatt itt minden, de minden az ég adta világon ezerszer nehezebb és milliószor több a hiba lehetősége, mint máshol, s Tihany ettől is az, ami. Tehát 2019 sem lesz egy sétagalopp.
 Nos, nyílt titok, hogy márciusban történt itt egy botrányos bicikliverseny szervezés – nem tudjuk ki, nem ismerjük kik – lényeg, hogy olyan felháborodást keltett nemcsak a lakosságban, de az önkormányzat előtt is, hogy rendkívüli üléseket követően két hónapon belül minden rendezvényt kitiltottak. Ezzel az imént említett – egyébként nagymúltú –  eseménnyel kezdődött, de aztán jött a többi, míg végül az a döntés született, hogy semmilyen további eseményt a félszigetre be nem engednek, sőt, szinte az összes korábban meglévőt kitiltották. Huhhh. Nos, ez már április végére datálódik, azóta tart ugyanis a kis Tf kálváriája, körülbelül 4 hete, így még ma is, a versenyt megelőző napokban is zajlanak gőzerővel az egyeztetések – bizony, három nappal a rajt előtt. A fent említett okok miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, s most nemcsak rólunk, de más eseményekről, neves motoros felvonulásról, veteránautó találkozóról, tókerülő versenyről és ki tudja még milyen szuperebbnél szuperebb dologról van szó. A Jóistennek, az önkormányzatnak és a képviselő testületnek hála a kis Tf túlélte ezt a csapást, de nagyon komoly kompromisszumokra volt szükség annak érdekében, hogy megmaradhasson, s lényegében erről szól most ez a levelünk. Szeretnénk, hogy Ti is mindent lássatok, ugyanis szerda délután született meg a végső döntés az önkormányzat képviselői által.
  A Tf idei túlélése ma, május 23-án egy olyan szerencsés véletlennek köszönhető, aminek az esélye kb. egy az egymillióhoz, vagy a végtelenhez… Szóval a csapat – talán jópáran tudják – alapvetően nem rendezvényszervezőkből áll, ilyen módon a verseny valóban egy véletlen szüleménye, hiszen 2015-ben egyszeri alkalomnak indult közösségi futás volt, mely már első alkalommal túlnőtte magát, így kis csapatunk úgy döntött, hogy legyen belőle egy következő. Dióhéjban innen indultunk, de mi a mai napig hobby futók, teljesen amatőrök vagyunk. Viszont évtizedes tihanyi múlt, ami ide köt, s mindmáig imádunk itt lenni, hozzátenni ehhez a kis közösséghez. Emiatt mi tavaly októberben úgy döntöttünk, hogy megpályázzuk az apátság alatt található Hajóállomási Strandot – amit a sétányról jól látni, tudjátok, a felüljáró mellett, alatt. Bár életünkben semmi közünk nem volt ehhez, abból kiindulva, hogy a versenyekhez sem, viszont alapban ingatlan üzemeltetés a legfőbb profil: belevágtunk. Innentől aztán két szálon futottak az események egészen máig. A strand terén április végéig aztán semmi, végül 29-én kiderült, hogy mi nyertük a pályázatot… Ennek az esélye akkor egy a sokhoz volt, mégis iszonyatosan sokban befolyásolta a mai dolgok alakulását. És mindezt a helyzetet rendkívül nehézzé tette, hogy a létszámlimit lezárása után történt az ominózus szervezést követő döntések sora, melyet követően mindenki beleugrott az állóvízből a habokba – sokakat aztán el is nyelt. Először is a testület május 2-án úgy döntött, hogy a Tf nem haladhat keresztül gócpontokon, aztán hosszas egyeztetéseket követően múlt csütörtökön egy ezt követő újabb döntés szerint új pályára van szükség, vagy legyen a Belső-tó körüli összesen 7 körös félmaraton, ergo olyan pálya, mely nem terheli a falut és elkerüli a gócpontokat. Ekkor érkezett az a döntés is, hogy el kell kerülni minden olyan pontot, ami a lakosság és az ide látogató rengeteg ember nyugalmát megzavarja – és még egy jópár dolog, de ezzel nem untatunk. Szóval az utóbbi pálya, a Belső-tó körüli azonban szigorúan földút lett volna, s az elmúlt 3 hét esőzéseit követően ez a pálya minden tekintetben maga az öngyilkosság. Ekkortól már nagyon sok szálon futottak az események: B, C, D, E, F, G, H útvonalak katyvaszából körvonalazódott egy, a múlthéten leadott pálya, mely az utolsó reménység – szóval sakk matt. Végül tegnap, azaz május 22-én délután lezárult ez a kálvária és az utolsó tervünk elfogadásra talált.
Hát, itt kanyarodnánk vissza újra április 29-hez, mely miatt az idei Tf “egy az egymillióhoz”. Hiszen mindezek az álmatlan éjszakák után döntöttünk úgy, hogy lesz ami lesz, levisszük a pályát a partra, a központot a strandra (aminek a megállapodása a napokban lett aláírva) és ekkor találtunk rá arra a pályára, ami végül május 25-én elindul, s Balatonfüreden visszafordul.
 Mindent, de mindent megtettünk, hogy a verseny jó híre, a millió szép emléketek és az elmúlt közel 4 évnyi munkája a csapatnak ne vésszen kárba, ne csorbuljon az a néhány jó dolog, amit talán összehoztunk, de az elmúlt években tervezett közel 100 alternatíva közül egyik sem nyert az elmúlt 4 hét alatt befogadást. Végül azonban sikerült helyet találni, mely több tekintetben rosszabb, és több tekintetben jobb, mint az előző években. De bemutatjuk sorban a pro és a contra pontokat!
Contra:
  • eljövünk a Belső-tótól, mint központtól, ezt kerülte volna az idei 3K is
  • nem érintjük a Tihany felé vezető bekötő utat, mely mellett található a levendula mező
  • nem tudunk félpályás útzárat kialakítani a Major utcánál
  • nem lesz egy teljes rétünk, ahová ki lehet heveredni
  • oda-vissza pálya lesz
  • és nem fogjuk látni a naplementét, miközben mennek az esti műsorok…
Ugyanakkor mindent összevetve úgy érezzük, hogy sokat nyert is a kis Tf, de bemutatjuk, hogy mik ezek!
Tehát a pro érvek:
  • megmarad a pályának az a szakasza, amit egyértelműen a legjobban szerettetek: a parti bicikliút
  • lesz egy teljesen új otthona a kis Tf-nek, mely közvetlenül a Balaton parton, Tihany legnagyobb és legrégebbi strandján kap helyet. Ezáltal Szigligetnek az az szuper adottsága bekerül Tihanyba, hogy verseny után be lehet menni a Balatonba – bár ez idén csoda lenne, ha valaki részéről megtörténne
  • angol wc-k, öltözők és tusolók(!)
  • kiépített játszótér a gyerekeknek és csodás környezet, gyönyörűen vágott füves park
  • közvetlen az apátság alatt, sokak szerint a legszebb hajóállomás mellett
  • megszűnt a szintkülönbség és egy tükörsima pálya az új pálya
  • érintjük a Tihanyi műutat, mely hatalmas jegenyék alatt vezet be az északi part fővárosába, Balatonfüred kapujába
  • és végre, egyszer az életben összejön, hogy lehessen egy kompakt központunk, ahol nemcsak a rajt, de a cél és az összes-összes minden egy helyre koncentrálódhat. Ez eddig sem Szigligeten, sem a Napfelkeltén, sem a most következő Naplementén nem jött még össze.
Tehát így állunk jelenleg és, ha minket kérdeztek, hálásak vagyunk. Hálásak, mert egy olyan botrányon van túl a Tihanyi-félsziget, amilyen emlékezetünk szerint még nem volt. Egyszer, 2015-ben megkérdeztük az egyik legnagyobb hazai szervezőt, hogy ugyan, miért nincsen ezen a kis félszigeten félmaratoni verseny? Akkor azt a választ kaptuk, hogy “majd meglátjátok”. Gyerekek, ez a pálya amilyen gyönyörű és amilyen nehéz, olyan páratlanul lehetetlen a szervezés szempontjából, mára tudjuk, együtt élünk, ötödik verseny óta hetekkel-hónapokkal együtt lélegzünk vele. Esküszünk, hogy álmatlan éjszakák százát okozta, de nem tudjuk elengedni, annyira szeretjük. És mi még szerencsések vagyunk, hiszen mindent összevetve egy óriási vihart vittünk át együtt a kis Tf-el, melyet csak Ő élt túl.

 Bízunk benne, hogy megértitek ezt a rajtunk kívülálló helyzetet és nem kerestek sem bűnbakot, sem nem keltetek haragot senki iránt. Azt szeretnénk, hogyha a Tihany ebben az évben is az maradna, ami a legelső alkalom óta: egy hely, ami elvarázsol és ahonnan szép emlékekkel tértek haza. Egyszóval a béke szigete, mely alatt irdatlan erők dúlnak – de ezt bőven elég, ha mi néhányan érezzük. Magunk részéről mindent megteszünk ennek az érdekében: az érem talán a legszebb, amit valaha gyártottunk a befutoerem.hu-val, a mezek az elmúlt évekhez hasonlóan felsőkategóriás, egyedi anyagok, a serlegek csodaszépek és összesen 105(!) díjazottnak adjuk át, a pálya szintektől mentes és az szétbontott rajtoknak köszönhetően (ezt már eredetileg is így terveztük) optimálisan lesz terhelve a pálya. Egyedül a legnagyobb mezőnyt, a félmaratont fogja érinteni a szűkítés és emiatt előre is elnézéseteket kérjük, de nincsen semmilyen más megoldás… Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy csökkentsük a pálya terhelését – szakaszos rajtokkal -, de nagyon kérjük, hogy végig jobboldalra tartsatok.

A jubileumi V. Knauf Tihnyi Félmaraton érme Tiffany-technikával

A jubileumi V. Knauf Tihnyi Félmaraton érme Tiffany-technikával

Az ebből fakadó kellemetlenségek miatt előre is elnézést kérünk Tőletek és kérjük, hogy a pályán mindvégig figyeljetek egymásra! A pályát azóta milliószor bejártuk, rengeteg emberrel védjük és frissítjük, a központ készen áll és maradjatok velünk sokáig, hiszen este koncertek és fellépések, a környéken étel-ital és előreláthatóan gyönyörű idő vár! A Tihany beach pedig tervezett nyitása előtt megnyitja kapuit csak a Cordia bemutatja: Knauf Tihany Félmaraton előtt, azaz Előttetek!

 Lényeges változások, pontos időbontás:
  • 2019-es versenyközpont: Tihany Hajóállomási Strand (Tihany beach)
  • 2019-es pálya: Tihany Hajóállomási Strand (Tihany beach) – Balatonfüred Spar parkoló
  • oda-vissza pálya (2X5,5 km)
  • 10:00 – 3K rajt
  • 10:30 – 7K rajt
  • 11:30 – 11K rajt
  • 13:00 – 21K rajt
  • 14:00 – 3K, 7K, 11K eredményhirdetés
  • 16:00 – 21K eredményhirdetés
  • FONTOS!!! Ne a parti út felől érkezzetek, torlódás alakulhat ki és itt nem fogtok találni parkolóhelyet, ez 1000%!
  • FONTOS!!! A parkolást a Belső-tó mentén, az Akasztó-dombi parkolóban és az Aaranyház utca végén oldjuk meg (figyeld a táblákat és a Tf kisokost), ahonnan egy 8-10 perces sétával lehet megközelíteni a vesenyközpontot (figyeld a táblákat)
Tihany egy felmérés szerint jelenleg a 4. legismertebb hazai verseny, egyben több, mint két éve a legnagyobb, saját facebook rajongói oldallal rendelkező magyar verseny, a legnagyobb instagram követői létszámmal bíró hazai futóverseny, összesen háromszorosan, a Magyar Marketing Szövetség által kitüntettet Gyémánt díjas brand, az EMMI és a Sportért Felelős Államtitkárság által kiemelten támogatott esemény, Nyugat Magyarország második, a Balaton összes megyéjének legnagyobb félmaratoni és annál kisebb távú megmérettetése, több felmérés szerint az ország legszebb futóversenye. És meglátjuk, mi lesz jövőre.
Várunk Titeket szeretettel, Tf team
A Levendula Kézműves Fagylaltozó csak erre a hétvégére készített egy Tihanyi Félmaraton fagyit - kékalgával színezett vanília fagylalt, a tetején narancssárgára színezett kókuszreszelékkel, azaz a két főtámogatónk színeivel

A Levendula Kézműves Fagylaltozó csak erre a hétvégére készített egy Tihanyi Félmaraton fagyit – kékalgával színezett vanília fagylalt, a tetején narancssárgára színezett kókuszreszelékkel, azaz a két főtámogatónk színeivel