„Ha küzdened kell, már vesztettél.” Önvédelem Bárdosi Sándorral

Amikor eljön a péntek délután, kicsit mindenki fásultabb már, fáradtabb, talán kevésbé lelkes, mint hét elején, sőt, sokszor már csak a hétvégére tudunk gondolni ilyenkor. Szeretem, sőt, imádom a munkám, de ezzel én is kicsit így vagyok, meg talán mindenki más is. Szóval ha őszinte akarok lenni, még nálam is ritka az, amikor péntek délután arra eszmélek, hogy nincs kedvem haza indulni. Múlt hét pénteken viszont így történt, és ez mégsem meglepő akkor, ha tudod, hogy nem rendhagyó módon Bárdosi Sándorral és a futónagyköveteinkkel töltöttem el egy kellemes délutánt. Jó hangulat, vicces társaság, ugyanakkor egy nagyon komoly és nemes cél érdekében fogtunk aznap össze. Korábban láthattátok a posztot, hogy készíteni fogunk egy anyagot, ami reméljük, minél több emberhez eljut, és ez által segít a szabadban sportot űzőknek abban, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén tudatosan, átgondoltan tudjunk cselekedni.

Az ötletet egy tragikus történet kapcsát ötlötte ki magát, kedves barátunk, Makai Viki megrázó és tanulságos esete. Hallhattál már róla, hogy pár hete egy szokásos edzését letudva, már hazafelé futva kapta el egy „szörnyeteg”, aki által majdnem megerőszakolás áldozata lett. A legszörnyűbb kimenetel nem történt meg, viszont dulakodás közben így is 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett, a lelki  traumáról nem beszélve. Hálát adunk Istennek, hogy Vikinek maradandó sérülései nem keletkeztek és nagyon reméljük, hogy magában is rendezni tudta a történteket. A célunk pedig ezzel az anyaggal az, hogy egy esetleges támadás esetén Ti is helyén kezeljétek a helyzetet és épségben hazaérjetek a szeretteitekhez.

Ehhez pedig nem volt kérdés számunkra, hogy Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes, többszörös magyar bajnok, szumó világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok és birkózóedző segítségét fogjuk kérni, hiszen ha valaki, akkor Ő kiválósága a küzdősportoknak és ezáltal az önvédelemnek is. Sanyi legnagyobb örömünkre azonnal elfogadta a felkérést annak céljául, hogy ezzel segíthessünk másoknak… és most megosztjuk Veletek is a Tőle tanultakat 🙂

1. lépés: Prevenció

Sanyi ezzel a mondattal kezdte az oktatást, hogy megérthessük a megelőzés fontosságát:

„Ha küzdened kell, már vesztettél.”

Legjobb esetben is egy nagyon kellemetlen emlékké válhat, ha valaki beléd köt, ami kedved szegheti, a többit nem is soroljuk. Légy tudatos, megfontolt, hallgass az ösztöneidre!

  • Soha ne fuss egyedül, hatványozottan igaz ez a sötét, lakatlan, ismeretlen területekre.
  • Apropó: inkább SOHA ne fuss sötét, lakatlan, ismeretlen helyeken 🙂
  • Változtassuk szokásainkat: ha mindig ugyanott futunk, ugyanabban az időben, akkor könnyen megfigyelhetőek leszünk, és egy prédájává válhatunk annak, aki kiszemelt minket.
  • Előző pontból következik az is, hogy a párod/ szeretteid/ barátod mindig tudja hogy merre indulsz el (akár kapcsolhatsz Facebook Messengeren helymeghatározást is, amely online követi mozgásodat – ez egy órán át tart, ha többet futsz újra indíthatod)
  • A telefonod ne tartsd a kezedben, mert a szarkák is nagyon szeretik az Iphone 100-at. Tedd a zsebedbe, vagy a futóknak kitalált kis méretű „övtáskában” (Decathlonban is kapható)
  • Légy ösztönös: ha úgy érzed, ez a parkos rész nem bizalomgerjesztő, ahol nem túl kedves arcok ücsörögnek a padon, akkor azt a megérzésed vedd komolyan. Kerülj egyet, fordulj vissza, állj meg és hívj fel valakit. Ami a legrosszabb, amit tehetsz, az az, ha úgy gondolod, hogy „velem úgysem történhet meg”. Megtörténhet. És egy „jelentéktelen lekanyarodás” életet menthet.

2. lépés: Ha már nem tudod elkerülni

De mi van akkor ha mégis bajba keveredsz? Utánad futnak, megállítanak. Szemtől szemben állsz a veszéllyel. „Meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy elmenekülhessünk” folytatta Sanyi: ahhoz, hogy elfuthass, arra van szükséged, hogy gyorsan reagálj.  A következőket teheted:

  • Első lépés, hogy légy magabiztos. Biztosan nem ártassz azzal, ha félelmed leplezed. Ha ellenállást tanúsítasz, lehet, hogy elmegy a kedve az támadástól, láthatóan több munkája lenne Veled.
  • Légy hangos, utasítsd: Állj meg! Hagyj békén! Ne gyere közelebb! Menj innen!
  • Tarts el magadtól távol a kezedet kinyújtva. Ne hagyd, hogy Hozzád férkőzzön.
  • Ha meglök, a popsidat hátra toló mozdulattal tarts ellen, nem hagyhatod, hogy a földre kerülj. (láthatod a videóban)
  • Mindig legyen nálad paprika-spray (nem olyan, ami felhőt képez, mert az Téged is elvakíthat. Olyat válassz, ami a koncentrációt töményen, egy adott irányba fújja). Ha használnod kell, azonnal cselekedj: amint elővetted, használd. Ne fenyegetőzz, hogy „le foglak fújni!”, rögtön cselekedj. Hiszen ha nem vagy elég gyors, elveszi Tőled. Hidd el, ő erősebb.
  • Az első adandó alkalommal menekülj el, és kérj segítséget.

3. lépés: Dulakodás

  • Elsőként szegezzük le: ha kés, vagy fegyver van az ellenségnél, akkor sajnos a legjobb, amit tehetünk, az az, hogy engedelmeskedünk kérésének: még Sanyi is ezt tenné. Egyetlen fegyver itt az időhúzás lehet.
  • Ha közel kerül hozzád, meg fog ragadni: megfogja a karoda, megmarkolja a pólódat, vagy esetleg a hajad. A jó hír az, hogy ha ici-picit ismerjük a test anatómiáját, és tudatosabbak vagyunk nála, akkor még egy nálunk 4x olyan nehéz és 2x olyan nagy ember karjai közül is ki tudunk szabadulni.
  • Ha megragadja a karod, a zárás irányába a hüvelykujjad felé csavarj egyet, ezzel a mozdulattal kiszabadulva szorításából átveheted az irányítást. (videó)
  • Megragadja a pólód: először is ha tudsz, fuss el. Inkább szakadjon el a póló. Ha nem tudod, akkor ragadd meg a – szemből – az oldali kezeddel a hüvelykujját, amellyel ő is támad. (Tehát ha pl. jobb kézzel támad, ballal) Kezdd el srégen visszafelé feszíteni, (azaz az ő irányába, kifelé). Ezzel olyan fájdalmat okozol, amit még Bárdosi Sanyi sem bírt. Másik kezeddel védekezel, vagy földre rántod. (videó) Amint földre került, rúgd meg ott, ahol egy férfinak a legjobban fájhat.
  • Ha elfordulsz tőle, de ő a kezével megragadja a hajad, markold meg és ne elhúzni próbáld, hiszen az fájna. Ellenkezőleg: szorítsd oda kezét a fejedhez két kézzel, fordulj meg lehajolva felé, madj emelkedj fel a testeddel, fejeddel, ezzel az ő kezét megcsavarva, az előző példához hasonlóan muszáj lesz elengednie a hajad. Nem tudjuk és nem is szeretnénk ennél szebben leírni: ha már közel kerültél hozzá, rúgd olyan erősen tökön, amennyire csak erődből kitelik. A távolságtól függően térddel vagy a lábfejed felső részével.
  • Sanyi alapszabálya: ha tökön tudtad rúgni, rúgd tökön még egyszer! (Meg még egyszer.)
  • A lágyék rész után a másik legérzékenyebb szervünk a szemünk, így ha szükséges, markod meg a fejét, és hüvelykujjal (ne mutatóujjal) nyomd ki a szemét. Igen, brutálisan hangzik, de van az a pont, amikor meg kell tenni ezt a lépést.
  • Ha végső esetben kést használsz, ne öld meg, csak sebesítsd: ne nyakra, belső combra, csuklóra célozz, hanem olyan helyre, ahol sok az izom: far, comb, váll.
  • Légy találékony: használj eszköznek bármit amit érsz: faág, kő, homok, stb…

Bárdosi Sanyival készült összefoglaló videónkat is megtekintheted itt, ahol néhány mozdulatot felvételről is elsajátíthatsz:

Az javasolom Nektek, kedves természetben sportoló társaim, hogy az olvasottakat próbáljátok el a gyakorlatban is, fogadjátok meg Sanyi javaslatait, és elsősorban legyetek elővigyázatosak, hogy soha, de soha ne legyen szükségetek alkalmazi a fent olvasottakat élesben! Biztonságos és kellemes futást kívánunk Nektek, Bárdosi Küzdősport Akadémia-nak pedig hálásan köszönjük a segítséget, egy élmény volt Veletek az önvédelmi oktatás!

bejegyzés megosztása

Facebook
Twitter
Email
Nyomatatás

Hasonló bejegyzések