Sport Archives - Futniszép.hu

A helyes futótechnika

Tulajdonképpen mit is nevezünk jó technikának, hogyan érhetünk el jobb teljesítményt futásunk megváltoztatásával?

Sok futót látni nap, mint nap. Mindenki egyedi stílusban fut, és ezeket a stílusokat igen széles spektrumban vizsgálhatnánk, jellemezhetnénk. Tulajdonképpen mit is nevezünk jó futótechnikának, hogyan érhetünk el jobb teljesítményt futásunk megváltoztatásával? Most erre keressük a választ.

Rövid-, vagy hosszútáv?

A futótechnikákat kétfelé csoportosíthatjuk: rövid-, illetve hosszútávfutó technika. A két technika alapvetően eltér egymástól, ezért én már itt leszögezném, hogy a hosszútávfutással fogok foglalkozni, ezen belül is kiemelten a lépéstechnikát célzom meg. A cikk írása előtt elsétáltam a könyvespolcomig, ahol 4 db futással foglalkozó, külföldi szakkönyv sorakozott. Belelapoztam mindegyikbe, hogy a témának még jobban utánanézzek. Hát meglepődtem! Rengeteg információ van a futásról mindegyikben. Sok jó tanácsot kapunk, hogyan kezdjünk hozzá, hogyan edzzünk, mit együnk, ugyanakkor a technikával mindegyik csak érintőlegesen, vagy egyáltalán nem foglalkozik. Egyik sem hasonlítja össze a sarokra érkező és talp középső részére érkező technikát, mind kizárólag csak az előbbivel foglalkozik. Ez az a technika, amit szerintem mindenki jól ismer: érkezz a sarkadra, gördülj végig a talpadon, majd rugaszkodj el a lábujjaid segítségével.

Nem szeretném megcáfolni ennek a technikának a helyességét, inkább arra ösztökélnék mindenkit, hogy végezzünk el együtt egy kísérletet. Hasonlítsunk össze két különböző futótechnikát, és le merném fogadni, ha kipróbáljuk, a saját bőrünkön fogjuk érezni a különbséget!

Először is álljunk otthon a szobában mezítláb, esetleg vegyünk fel futófelszerelést, de cipőt ne húzzunk. Igyekezzünk a csípőnket egyenesen tartani, majd egyenes háttal a vállunkat kissé előrébb dönteni.

Mit érzünk?

Valószínűleg azt, hogy a gravitáció hatására előre akarunk dőlni. Ha egészen előre dőlünk, az is előfordulhat, hogy előre kell lépünk, megakadályozva az orra esést.

Ezután jöhet a következő feladat, vagyis a lépés. Vállunk továbbra is maradjon a csípőnk síkja előtt kicsivel, – annyira, hogy még stabilan álljunk egyenesen – majd lépjünk ki egyik lábunkkal úgy, hogy sarkunkra érkezzünk! Most álljunk meg és nézzük meg lábunk helyzetét. Ha jól csináltuk, akkor a térdünknek egyenesnek kell lennie. Ismételjük néhányszor ezt a gyakorlatot, de úgy, hogy egyre erőteljesebben lépünk ki. Ugye, milyen durván oda lehet verni a lábunkat?

Ugyebár a sarokra érkezős futás során hasonló mozgás, ekkor az ütéscsillapítást a csontok végzik, melyek igen rugalmatlanul viselkednek. Bevallom, a cikk írása közben én is folyamatosan fel-felállok és csinálom a gyakorlatokat. Nekem még a fejem is belerázkódik egy-egy erősebb érkezésnél, ami felettébb kellemetlen érzés számomra.

Most próbáljuk ki, hogy nem sarokra, hanem a talp középső részére lépünk ki úgy, hogy sarkunk és talpunk középső része egyszerre fogjon talajt. Látjuk a különbséget? Persze, a térd hajlítva van. Ismételjük egyre erőteljesebben. Érezzük a különbséget, ugye? Itt a csillapítást átveszik az izmaink, melyek sokkal rugalmasabbak.

Végezetül járjunk néhány lépést először sarokra, majd telitalpra érkezve, persze mondanom sem kell, hogy a vállak maradnak kissé előre döntve. A különbség érezhető és hallható, ugye? Míg a sarkos lépésnél beleremeg az egész test és dinoszauruszokat megszégyenítő módon döngetünk, addig a teli talpnál ruganyosak, könnyedek és halkak vagyunk! Nem beszélve arról, hogy sarokra érkezve darabos lesz a mozgásunk, míg a talp középső részére érkezve szinte tovagördülünk.

Magyarázat

A fenti gyakorlatokat ha elvégeztük, éreztük azt, amit most igyekszem megmagyarázni. Az előredöntött testhelyzettel súlypontunk kissé előre kerül, így a gravitációt kihasználva egy előre irányuló mozgás jön létre, a már említett orra bukás formájában – amennyiben nem előzzük meg ezt egy előrelépéssel. Futómozgás közben ezzel a súlypont előre helyezéssel nagyban segíteni fogjuk az előrehaladást. A középső talprészre érkezés során csillapítandó energiákat, a hajlított térdnek köszönhetően, izmaink fogják tárolni elasztikus formában. A hasonlóság kedvéért vegyünk egy befőttes gumit, amit minél jobban feszítünk, elengedve annál nagyobbat csíp bele az ujjunkba. Talpunk érkezésénél izmaink megnyúlnak a mozgás fékezéséhez, mint az előbb a gumi, majd az elrugaszkodás pillanatában megrövidülnek, ekkor történik a haladás szempontjából hasznos izommunka. A fékező fázis során a nyúlás a mozgási energiánkat rugalmas energiává alakítja, mely a rövidülés során ismét mozgási energiaként hasznosul. Ezzel szemben a sarokra érkezés mozgási energiája elnyelődik a kipárnázott cipőtalp, az ízületek, a csontok, és ami nagyon rosszul hangzik, a gerincoszlop közti porcokon, így nem lesz a mozgásba visszanyerhető tartalékunk, hiszen testünk passzív tartórészei veszik át a terhelést, melyek munkavégzésre nem képesek.

Ám ne higgyük, hogy ez az új technika elsőre könnyebb, mint a régi. Nem, sőt nagyon nem. Ez a technika sokkal nagyobb munkára készteti az izmainkat. Megnöveli a túlterhelés veszélyét, nő az Achilles sérülés, nő a futótérd kialakulásának kockázata, ugyanakkor a csontsérülésé, porckopásé viszont drasztikusan csökken.

Hogyan álljunk át akkor?

Kizárólag fokozatosan! Fussunk mezítláb füvön, ez a legjobb gyakorlat erre, hiszen a mezítlábas futás csak helyes technikával kivitelezhető! Erősítsük izmainkat és nyújtsunk futás előtt, futás után.

Összefoglalva

A középső talpra érkezés izomzatilag felkészültebb futót igényel, de gyorsabb, ruganyosabb, biztonságosabb futást eredményez.

A cikk írója Erdélyi Nándor szakedző, az Ensport labor vezetője, a Mozgásvilág.hu szakértője. Olvass további futással kapcsolatos felkészülési tanácsokat, futás edzésterveket a Mozgásvilág.hu oldalon!

10 mobil app futóknak

Az okostelefon, mint személyi futóedző és motivátor-ketyere…

Azért az ember kellően “nemnormális” tud lenni, ha arról van szó. Létrehozta az elektronikus kütyüket és ezek előtt elég sok időt eltöltve elkezdett tespedni. Aztán rájött, hogy ez így nem mehet tovább, fel kell állni a kütyük mellől és mozogni. Aztán megalkotta a futós- és egyéb sportos appokat a kütyüire… nooooormális?

Nyilván ahhoz, hogy valaki fusson valamit, nem kell semmi. Fogod magad, oszt elmész futni, esetleg futócipőt is veszel a lábadra és meg is vagy, nem kell ehhez semmi más… vagy mégis!? Mi lesz a motivációval?

Mert mi mással lehetne a kütyüjével szimbiózisba került humanoidot ösztökélni (tulajdonképpen bármire), mint az amúgy is mindig nála lévő okosizén keresztül!?

A teljesség igénye nélkül összeszedtünk 10 appot, amik jó szolgáltatot tesznek futás közben.

Endomondo

Nagyjából ez az első, ami minden okostelefonnal futó telefonján ott villog. Kellemes, egyszerű és átlátható felületén gyorsan leolvashatjuk a mért adatokat. Megtett távolság, időtartam, elégetett kalóriák, térképes útvonal kijelzés és – ami számomra az egyik kedvenc funkció – a teljesítményünk alapján kiszámolt várható célba érkezési idő egy meghatározott távon. Mindezt persze beszédhang alapú tájékoztatással menet közben is, amit hívjunk Audió edzőbának. Nem maradhat el a közösségi töltet sem, edzés végén az egész világgal megoszthatjuk edzésünket, akár fotóval mellékelve – jelentkezzen, aki még nem találkozott a facebook üzenőfalon valamelyik ismerősének endomondo eredményével…

Runkeeper

Szintén egy örök kedvenc a távolság-alapú teljesítményt végzők körében. Az alkalmazás rögzíti a tempót, a távolságot, a teljes edzésidőt, az elégetett kalóriákat és egyéb hasznos és haszontalan mérőszámokat, valamint emlékeztetőkkel és különböző kihívásokkal bombázza a felhasználóit. Népszerű futóútvonalakat tölhtetsz le az appon keresztül, visszatekintheted a fejlődésed és számos külső szolgáltatással és sportkütyüvel kompatibilis.

Strava

A Stravat még úgy is érdemes használni, ha csak szinkronizálod vele a más eszközzel mért edzéseidet. Az egyik legnagyobb erősségét, a “szakasz-bajnokságokat” ugyanis így is ki lehet használni. Bármerre jársz a világban, biztosan találsz olyan szakaszokat, amiken virtuálisan összemérheted erődet az összes többi futóéval. Lehetsz első akár a háztömbötök körüli szakaszon, vagy akár a legnépszerűbb futóútvonalakon is. Motivációt illetően abszolút jeles az app.

Tep

Ha az internetezés őskorában neveltél tevét, esetleg egyengetted egy hősember felnőtté válását, vagy netalán volt tamagocsid, akkor a Tep biztosan futásra ösztökél majd. A lényege röviden annyi, hogy ha éhezik a zsiráfod (merthogy itt zsiráfot lehet nevelni), akkor futással szerezhetsz neki kaját, de ugyanez igaz a többi szükségletére is. Tehát a lassan járj tovább érsz bölcsesség analógiájára: sokat fuss és a zsiráf él.

Runaddict

A Runaddict nem az edzésrögzítésre, hanem konkrétan a motivációra helyezi a hangsúlyt. A runaddicttal a futás során megtett távolság és idő alapján pontokat gyűjthetsz, melyekkel kedvezményesen vásárolhatsz sportfelszereléseket, kiegészítőket vagy sportos életmódot támogató szolgáltatásokat (pl.: sportmasszázs). A runaddict alkalmazás alapvetően a Google Fitneszen, vagy az Apple Egészség alkalmazásán keresztül tudja követni futásaidat, de edzésedet mérheted továbbra is okosóráddal, vagy a mobilon futó alkalmazásod segítségével is.

Nike+ Run Club

A Nike már különböző futó-kütyüket is piacra dobott, de a mobil platformból is kiharapja a magáét. Az app kezdő és veterán futók számára egyaránt izgalmas lehet, egy teljes körű futó tracker, zenelejátszóval és közösségi eszközökkel. Edzésekkel és a hosszú távú terveinkhez passzoló tippekkel segíti a fejlődést. Eredményeinket más futók teljesítményével is összevethetjük a segítségével. Ha barátaiddal megosztod az edzésedet, akár élben is fogadhatod távolból küldött buzdító szavaikat.

GhostRacer

Ez az Android platformra elérhető app virtuális futótársaságot kínál. A Strava adatbázisával integrálódva élőben mérheted össze magad mások teljesítményével, menet közben folyamatosan követve, hogy éppen gyorsabb, vagy lassabb vagy-e, mint a kiszemelt virtuális edzőtárs.

Weight Loss Runnin

Ahelyett, hogy kizárólag a futás nyomon követésére koncentrálni, az app egy komplett csomagot kínál, ami csomag tartalmaz egy futóedzőt, étrendi tanácsadást és edzésnaplót. Az app a fogyni vágyók oldaláról közelíti meg a kérdést és ez alapján határozza meg az edzésterveket. Audió edzőbá, futózenék, diéta-tippek, futásrögzítés és a satöbbi funkciók.

Spotify

Hülyeség, hát ez egy zenei szolgáltatás, nem!? Amúgy de, de mivel eléggé erős a piaci verseny ebben a szegmensben, a szolgáltatók igyekeznek olyan fícsöröket kínálni, amivel kívánatosabbak lesznek a többinél. Nos, a futók szívét a Spotify ügyesen ostromolja, ugyanis a Running szekcióban eleve olyan zenéket válogat össze, amik ösztönzőleg hatnak futás közben. Ez sem lenne világmegváltó funkció, ám a Spotify csekkolja a telefon szenzorai segítségével a futó tempónkat és úgy válogatja össze a zeneszámokat, hogy a tempónak megfelelő legyen a válogatás. Ügyes…

Zombies, Run!

Ha a futás számodra kínzóan unalmas, akkor nincs más hátra, mint néhány kiéhezett zombit magadra haragítani és előlük menekülni. Ha másért nem, hát az életedért csak megéri, nem!? Az app különböző sztorikba ágyazva ösztökél a zombik elől menekülésre, ami értelemszerűen futásként fog testet ölteni. Ehhez az app hozzácsapja a kedvenc zenéidet és a számok között fog rémisztgetni a nyomodban loholó agyevőkkel.

Az applikációkat keresd az okostelefonod alkalmazás-áruházában.

A cikk szerzője Simon Ádám. Olvass további futással kapcsolatos felkészülési tanácsokat, futás edzésterveket a Mozgásvilág.hu-n.

Egy sör áráért mindent az Ultráról…

Pár napja bejegyzést osztottak meg az egyik futós csoportban, miszerint keresik az Ultra letöltési linkjét. Nem kellett sokat várni, s érkezett a válasz, miszerint privátban küldik, majd jöttek az „Én is szeretném!”, s a „Neked is küldöm.” commentek. Kicsivel később a letöltési link nyilvános megosztása, majd pár bejegyzést követően – miszerint moziban elérhető a film és ott van az HBO Go, ráadásul december elején jön a DVD, s legalább mi futók legyünk sportszerűek – a comment, ami megmosolyogtatott minket:

Többet ér, ha meghívom őket egy sörre, minthogy a forgalmazó csapjon nekik pár fillért.

Ekkor döbbentem rá, hogy az átlag futó nem is tudja, hogy egy-egy jószándékú megosztása mit jelet… A közvélemény másként ítéli meg a szerzői jog védelem alatt álló tartalmak terjesztését és letöltését, mint egy bolti lopást, ráadásul a Btk. sem tekinti bűncselekménynek a többszörözést vagy a letöltést, ha „jövedelemszerzés célját közvetve sem szolgálja”. Mi még „sosem” töltöttünk le egyetlen filmet sem – szóval nem prédikálni szeretnénk – ráadásul egy futónak nem kell elmagyarázni, hogy miért nem vágjuk le a kijelölt pályát, s csaljuk el a kilométereket, de talán magyarázatra szorul(hat), hogy miért ne terjesszük az Ultrát… mi futók tartsunk össze, mert az Ultra más, mint a többi film, egy kicsit minden futóé.

Hernáth Csabi a film operatőre és vágója már futott Tihanyi Félmaratonon, Simonyi Balázs rendező a Szigligeti Félmaratonon, Józsa Laci producer és gyártás vezető pedig májusban fog debütálni nálunk a tihanyi Belső-tó partján, így ismerősként kerestük meg és hívtuk el őket egy „sörözésre”, de Balázsnak forgatása volt, Csabi pedig csak menetközben csatlakozott hozzánk, de Józsa Laci készséggel válaszolt minden kérdésünkre.

A nagyközönség Simonyi Balázs arcát ismeri, de tulajdonképpen ti hárman alkotjátok az Ultra és egyben a cégetek, a dokumentum és reklámfilmekkel foglalkozó Speak Easy Project kemény magját…

Nagyon sokan dolgozunk egy-egy projektünkön, de tulajdonképpen igen. Balázs független rendező, a barátunk és rengeteget van velünk, Imre Loránd Balázs pedig a csapat berlini kreatív kommunikációs szakembere és a cég másik alapítója, aki az Ultra előtti dokumentumfilmjeink rendezője – többek közt a kivándorló magyarokról szóló „Menjek/Maradjak” sorozatunknak is, aminek „Édes otthon” című negyedik részének november 18-án lesz a bemutatója a Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon.

Hogyan lesz valakiből dokumentumfilmes?

Magyarország egyik legnagyobb reklámügynökségénél nevelkedtünk, ahová Hernáth Csabi is jelentkezett gyakornoknak, de mire megérett az állandósítása létszámstop miatt mégsem vették fel, így ő lett a már korábban alapított cégünk első alkalmazottja. Mi Balázzsal a főállásunk mellett elkezdtük megvalósítani az álmainkat, saját projekteket fejlesztettünk.

Hányan dolgoztatok az Ultrán?

A legnagyobb létszámmal a 2015-ös Spartathlon alatt, amikor 45 fős stábbal utaztunk a helyszínre. Több, mint 250 órányi forgatott anyagból vágtuk össze végül a 84 perces filmet, azaz a felvételek 99,6% kivágódott.

Mikor jött az Ultra ötlete?

Így utólag a „Kvázi Bárki” pilot projektünk ötletével kezdődött minden, miszerint ha valaki sokat dolgozik valamiért, s hisz benne, akkor elérheti a céljait. 2008-at írunk, amikor Balázs – aki akkor még „csak” a barátunk volt, igazi polihisztor, a Momentán improvizációs színház alapítója, fotózott, színészkedett, rövidfilmeket forgatott, nem mellesleg Bart Simpson magyar hangja és akkoriban a Moziverzum műsorvezetője – elragadtatva nézte a falra kitűzött rajtszámaimat, s mondta, hogy ezt ő is meg tudja csinálni… az első rész így adta magát, miszerint Simonyi Balázs felkészül az első maratonjára. Egy futniszépes persze rögtön elkéri a linket, amit Veletek is megoszthatunk, a videót itt találjátok: megtekintés

Kvázi Bárki után Ultra?

Amikor eljöttünk a reklámügynökségtől  és a saját hobbicégünkből főállás lett, akkor Balázs már túl volt az első Sprtathlonján, s jött az ötlet, hogy ha már leforgattuk a futókarrierje első lépéseit, akkor mutassuk meg, hogy milyen sikeres és ambiciózus futó lett. Balázsban persze már az első Spartathlonja alatt megszületett a gondolat, hogy megmutassa a világnak, amit ott tapasztalt. Az első kamerabekapcsolás a 2014-es UB utolsó 10 kilométerén történt, amikor Balázs elé mentem, hogy interjúzzunk egyet futás közben. A kilincselés, hogy támogatást szerezzünk az UB előtt pár hónappal már elkezdődött… szeptemberre az HBO adott egy kisebb fejlesztési pénzt, amiből ki tudtunk utazni Spártába, hogy megnézzük, mit tudunk ebből az ötletből ténylegesen kihozni.  8 fős stábbal anyagokat gyűjtöttünk, hogy kik azok, akiknek valami miatt érdekes történetük van. A záróünnepségen kerestük az arcokat, ha felment valaki érdekes a színpadra, akkor futottunk utána, hogy ne tévesszük szem elől; de ott volt Szabó Béla Wojtek, akinek a 2013-os kiesése olyan mélyen megérintette Balázst, hogy nem volt kérdés, szerepelője lesz a filmünknek, ha igent mond a felkérésünkre.

A koncepciónk nem az volt, hogy győzteseket mutassunk meg, hanem emberi történeteket. Egy osztrák szívsebész Markus Thalmann lett volna az egyedüli, akivel szerettünk volna forgatni a 10 évvel korábbi győzelme és az évek múlásával kergetett idők és teljesítések tükrében, de végül ez a szál, mint még sok másik szereplőjelölté is végül elmaradt. A dokumentumfilmeknél sokszor nem az alkotó választja a szereplőjét, hanem  a szereplő választja az alkotót, akit a bizalmába fogad.

2014 -es Spartathlon terepszemle után felgyorsultak az események?

A terepszemle során kiderült, hogy mik lesznek ennek a forgatásnak a nehézségei, milyen speciális technikára lesz szükségünk. A megoldandó problémák jelentős hányadát anyagi források bevonásával tudtuk csak megoldani, így a pénzgyűjtés, stábtoborzás és felkészülés időszaka következett.

2015-ben forgattátok le a film 90%-át, mi maradt 2016-ra?

Snittek, amik hiányoztak, átkötő jelenetek, s akkor vettük fel a Spartathlon teljes útvonalát, amire azóta futottunk már Miskolcon és Berlinben is, de további közösségi futásokat is tervezünk a jövőben, ha egyszer végzünk az utómunkálatokkal.

Az interjú közben megérkezett Hernáth Csabi, Bogdán Árpád kíséretében, aki a csapat új dokumentumfilmjének, a GETTO BALBOA-nak a rendezője. A Balboa a Speakeasy és az Iamnewhere koprodukciójában készül. Félszemmel belepillanthattam a vágási munkálatokba, s hogy megismerhessem a történet végét, meghívtam Bogdán Árpit is egy sörre, de tőle sem kaptam letöltési linket. Az interjú elején említett facebook bejegyzés sörös commentjének kapcsán kerestünk meg most Titeket. A bejegyzés alatt egyszer csak megjelent a Te hozzászólásod…

„Sziasztok! Én vagyok ennek a filmnek a producere. Szintén futó, csakúgy mint a stáb többi része. Kérlek, ne terjesszétek a film lopott linkjét ezen a fórumon! Tisztelettel köszönöm és ha lehet kérni az admint, törölje ezt a posztot! Üdv, karácsonykor jön a DVD! Hajrá mindenkinek.”

A letöltéseknek nagyon nehéz gátat szabni, igaz mindent megteszünk ellene, s nem amiatt, hogy kapunk-e pár fillért, vagy sem, hanem hogy indulhassunk fesztiválokon. A film kifutása a bemutatót követően megközelítőleg két év, s ebből még csak fél év telt el. Ha egy film ideje korán kerül fel torrent oldalakra, úgy bizonyos fesztiválokról egyszerűen kizárják, nem válogatják be a programba, valamint külföldi forgalmazás lehetőségétől eshet el. Az Ultrával már felkerültünk a hazai és nemzetközi filmfinanszírozók listájára – az eddigi legnagyobb elismerés, hogy az Európai Film Akadémia beválasztotta a 15 legjobb európai film közé. Másik számunkra fontos visszajelzés, hogy áprilisban az HBO második legnézettebb adása volt az összes amerikai film mellett, amire még az HBO történetében sem volt példa. Ha azt szeretnénk, hogy minél több helyre eljuthassunk, hogy minél többen halljanak a világban az Ultráról, akkor meg kell próbálnunk az illegális terjesztésnek gátat szabni… ezt pedig nem 500 Ft-ról, nem egy mozijegy áráról, s nem is egy sörről szól. Ha megnyernénk egy válogató fesztivált, vagy létrejönne egy amerikai bemutató, akkor a 2019-es Oscaron is indulhatna az Ultra.

Decemberben érkezik a DVD, rengeteg extra tartalommal, a Spartathlon alapítójánál tett látogatásunk felvételével, továbbá reményeink szerint tavasztól elérhető lesz már hivatalos online forgalmazás keretében is, de addig is ott vannak a közösségi vetítések a mozikban, s az HBO Go.

Tihanyba rengeteg programmal készülünk, többek közt szeretnénk egy Ultra vetítést is, mert tapasztalataink szerint rengetegen érkeznek hozzánk a verseny egész hétvégéjére, ahol Veletek is találkozhatnak majd futóink. Spartathlon után jelent még számotokra futóverseny kihívást?

Persze, bár azt mindig mondjuk, hogy a stáb minden tagja teljesítette a maga Spartathlonját a forgatás alatt, így számunkra úgy hisszük, hogy nincs leküzdhetetlen akadály.

Mi jelentette a legnagyobb nehézséget?

Ronaldo négy napi jövedelmének előteremtésén túl, ami fedezte a költségeinket, talán a kialvatlanság, bár még azzal is megbirkóztunk. A görög sofőrök váltották egymást egyedül, a stáb viszont végigforgatta a versenyt. A legnagyobb kihívást az élet megoldotta, mert ha Szabó Béla Wojtek nem adja fel a versenyt, akkor nem tudom, hogy miként fejeztük volna be a filmet, mert az autónk motorja szó szerint felrobbant, de a dokumentumfilmezés istene megkönyörült rajtunk, s akkor ott a forgatásnak is vége lett.

Volt olyan jelenet, ami elveszett?

Duplikáltunk azonnal minden felvételt még a helyszínen. Igyekeztünk felkészülni a speciális technikai igényekre – a vízálló mikrofonon át tényleg mindenre gondolni – de egy skype beszélgetés mégis elveszett, amin Balázs beszélt a kisfiával a versenyt megelőzően, s azt mondta az apukájának, hogy: „Kóbor kutyák harapják le a lábadat, és Terminátorként húzd be magad!”

Hogyan tovább az Ultrával?

Többen felvetették már az Ultra 2 filmet, de ezen egyelőre még mi is csak mosolygunk. Most szeretnénk a lehető legtöbb fesztiválon bemutatni a filmünket, várjuk a DVD hazai megjelenését és szervezzük az online elérést. 4 év után is még napi egy-két óránkat az Ultra utómunkálatai teszik ki.

Mi motivál még Titeket? – Csabi ekkor felnevetett a háttérben munka közben, s ő válaszol:

Olykor megfordul a fejemben, hogy elmegyek szobafestőnek, de a következő jelenetet vágva eszembe jut az a rengeteg élmény, amit csak a dokumentumfilm készítés adhat az embernek.

Milyen filmeken dolgoztok a maradék időben?

Meggyes Krisztina „Hiányzó 10 óra” c. filmjén, ami egy szórakozóhelyen Krisztina poharába belekevert drog miatt kiesett 10 óráról szól. Bogdán Árpád „Getto Balboa”-ján, ami egy VIII. kerületi történetet mutat be. Hernáth Csabi jegyzi a „Veterán” munkacímen futó dokumentumfilmet, ami két II. világháborús magyar vadászpilóta élményeit örökíti meg. Balázs jelenleg a „Színjátékország”-on dolgozik, amit Földessy Margitról és színjátszóköréről forgat, de tervezünk további kisjátékfilmeket, s Balázsnak van egy nagyjátékfilmes terve, amit egy nagyobb céggel fejleszt.

Ennyi munka mellett marad időtök a családra?

Bori, a feleségem , s Csabi barátnője, Timi is maximálisan támogat minket a munkánkban… s ők is futnak! Nagyon sokat dolgozunk, de a családalapítás forgatókönyvét már elkezdtük írni.

Mi helyzet a Ti futásaitokkal? Jut idő edzésekre?

Olyan nincs, hogy arra ne maradjon időnk. 10-15 kilométereket futunk edzés szintjén, versenyen félmaratonokat, maratonokat, de maratonnál hosszabb távokat csak Balázs szokott. Én egyszer futottam 110 km-et, elég is volt… az ultrázás szerintem már nem futóverseny, sokkal inkább egy személyes zarándoklat.

Köszönjük az interjút, decemberben várjuk az Ultra DVD-t, Tihanyban pedig Titeket egy 21K-ra!

Futás várandósan – csak nőknek!

A hitelesség kedvéért a Mozgásvilág.hu egyik tagja valóban teherbe esett és utána rendszeresen futott 🙂

Ez a cikk egy emészthetően tudományos cikknek indult: mit mondanak az orvosok, mit lehet, és mit nem, mi történik futás közben. Aztán A Főnök úr úgy döntött, legyen inkább emberkísérlet: a hitelesség kedvéért pedig nem férfi szakírót választott, hanem engem, és munkaköri kötelességemmé tette, hogy ne csak könyvekből (netről) tájékozódjak. Így – engedelmes munkaerőként – egyre növekvő hassal közvetítek a pocakos futásról.

1. hónap (december-január)

Nem kell ahhoz terhességi teszt, hogy az ember gyanakodni kezdjen. Elég mondjuk két-három hetesen elindulni a normál ruhánkban egy erdei futásra. Ha addig ugyanis rendkívül praktikus „futómellel” sportoltunk (értsd, nem lóg a hasunkig), hát az most fáj és feszül, tekintve, hogy a sportmelltartónknak eddig nem kellett kilókat tartania. Amúgy semmi egyéb probléma, még jól is megy maga a mozgás, csak ne feszülne annyira… Ja, az alvás, és jógán az oldalra vagy hason fekvő gyakorlatok is kellemetlenek lehetnek.

2. hónap (január-február)

Az 5-6. hétig minden szuper (a melleken kívül, de legalább nagyobbak is, ami azért sokunknak előny).

Valakinek soha, nekem azonban az 5. héten elindul a gyomor kanosszája. És ekkor kezdem futópályafutásom mélypontját is.

Minden futóutam felfelével kezdődik, tekintve, hogy a Pilis lábától indulok. Ami azért praktikus, mert minden egyes emelkedőn a gyomorsav a torkomba kúszik, folyamatosan olyan, mintha pisilni kéne (a „megerőltetéstől”), egy alkalommal sikerül 1 óra alatt nyolcszor elbújnom a bokorba. Hát ezért nem a Szigeten szaladgálok, ott mégis csak kínosabb lenne ez a mutatvány.

Mivel a gyomrom nem akar vizet látni (azonnali hányás), sem teát (az előzőhöz hasonló), sem gyümölcslevet (mert az édes), sem semmit amúgy, legfeljebb narancsot és almát, egy kicsit problémás az edzés. Míg normál formában kb. 23 km-t bírok éhgyomorra, reggeli és ivás nélkül, addig most 40 perc alatt is meghalok. Mellesleg a 40 perces körömet 1 óra alatt teszem meg, és nem sétálok, csak gyakran állok félre. Isoitalt hurcolok magammal, és nagyjából kétpercenként kortyolok belőle, hogy a sav eltűnjön a torkomból, de hiába. Ha véletlenül vízszintes terepre érek, a helyzet egy fokkal jobb lesz (csak 4 percenként kell pisilni, nem 1), de mivel ez a Pilis, viszonylag ritka, hogy ne le- vagy fölfele menjen egy út. És bizony, lefele is szar, amit foghatnánk a rázkódásra, de ezzel a tempóval rohadtul nem rázkódik semmim. Olyan, mintha valaki állandóan az ember húgyhólyagján ülne, pedig a valaki még csak egy áfonya méretével rendelkezik, szóval felesleges lenne ráfogni bármit is.

A melleim még mindig fájnak, de mivel a gyomorsav százszor rosszabb, már fel sem tűnik. Ha nem mozgok, esetleg két órát is kibírok evés nélkül, de edzés közben egy óra is sok, nagyon rosszul leszek kaja nélkül. Az országútimmal sikerül esni egyet egy milliméter vastag lefagyáson, ráadásul az előrehajlástól szintén állandóan sav van a torkomban, úgyhogy előkerül a monti utcai használatra is.

Viszlát, sebesség!

3. hónap (február-március)

Egy 8. heti görcs miatt fekvésre ítélnek. Ezt három napig bírom tartani, aztán elkezdem visszavezetni a napirendbe az erdei sétát. Mivel az utak még mindig nem simultak ki, muszáj fölfelé is menni, ami viszont nem tesz jót: minden megerőltetéstől elkezdek vérezni.

Hja kérem, hogy 10 méter szintemelkedés is lehet megerőltetés, eddig ez valahogy nem jutott eszembe…

Futásról egyelőre szó sem lehet, de a komfortérzetem amúgyis távol áll attól, hogy durvábban mozogjak. Enni még mindig nem bírok, pedig ha nem eszem, rosszul vagyok. A hűtő, a tűzhely és a mosogató közelébe sem merészkedem, mert a gondolatuktól is jönnek a rókácskák…

Ráadásul, ha mégis megmozdulok, állandó lelkiismeret-furdalással küzdök, hogy nehogy emiatt veszítsem el a babát. Mivel azonban még életemben nem hagytam ki futást három hétnél tovább, és bokaszalag-szakadással is inkább fél lábon körbeugráltam a Vérmezőt, mint hogy semmit ne csináljak, ez most egy kicsit nehéz. Ha valahol, itt el is érem a (futó)mélypontot, ennél rosszabb igazán nem lehet.

4. hónap (március-április)

Finoman, de újra mászni kezdek, a bringázás is mehet tovább, a futás azonban mérsékelten akaródzik. Mászóedzésre is csak úgy bírok lemenni, hogy folyamatosan gyümölcsöt majszolok közben, különben teljesen eléhezem egy óra alatt. Már csak nagyon ritkán és nagyon picit vérezgetek, és bízom az érzéseimben, ha meg kell ítélni, mi sok, és mi az, ami még mehet. Nem mászom plafont, mert a hasizom-erőltetés nem esik jól, és jógára sem merek lemenni, mert ott például egyáltalán nem érzem, mi tesz rosszat.

Valamikor a 15. hét tájékán kimerészkedem futni: a sav sokkal jobb lett, a pisilés nem sokkal, és – te jó ég! – felfelé érzem a vádlimat.

Őszintén, nem is emlékszem, ilyen mikor fordult elő utoljára. És még mindig áll, hogy lefele szinte rosszabb, mint felfelé, a vízszintes a legjobb, pedig amúgy azt szeretem a legkevésbé. Ami a legfurább, hogy nem vágyom a futásra, pedig 23 futóév alatt ilyen még nem fordult elő 3 napnál tovább. Ráadásul, ha mégis kimegyek, utána szokás szerint sokkal boldogabb vagyok, ami az endorfinon kívül a friss erdőnek, madárcsicsergésnek, puha homoknak is köszönhető, és mégis… Heti egynél többre nem bírom rávenni magam. Reggelente álmos vagyok, és ha időben el akarok indulni, túl korán kéne kelni a futáshoz. Este meg sötét van még, bár egy délután sikerül időben hazaérni, és egész jó esti futást abszolválok. De reggelente nem megy, ez van.

5. hónap (április-május)

Kezd elmúlni a reggeli álmosság, és jól esik felkelni. Sőt, jól esik kimenni futni!

A kutyák boldogak, végre visszakapták a futógazdijukat, ha kicsit lassú és béna is. 1 óránál hosszabb körre még mindig nem merészkedem, mert az eléhezés sokkal gyorsabban és hirtelen tud rám törni, de a savaktól egy időre szerencsére elbúcsúztam. Néha megfájdul a hasam, olyankor megállok és sétálok, leülök, várom, hogy jobb legyen. Felfele még mindig gyakran kell pisilni, de már teljesen kezelhető – nyilván ezt is meg lehet szokni. Sőt, ha ügyes vagyok, meg tudom beszélni a lányommal futás előtt, hogy próbáljon jól helyezkedni, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Nyilvánvalóan nem szereti, ha futok, de hajlandó elviselni.

A hasam még nem nagyon látszik, szóval beleférek kényelmesen a sportruháimba, bár a nagyon erősen gumis nadrágok már zavarnak. Szerencsére a bringás gatyám tök kényelmes, és a futónacik között is akad még tökéletes. A mászás jól megy, a bringa sem rossz, de azok a legendák, hogy az 5-6. hónapban erősebbek vagyunk, mint a terhesség előtt, nem tudom, honnan származnak, talán egy férfi nőgyógyásztól… A lendületes futásról gyakorlatilag teljesen lemondok, nem esik jól sem vízszintesen, sem lefelé. Sőt, gyakran meg kell állnom, mert nem kényelmes a hasam, de szerencsére a futás összességében mégis élvezetes. Sikerül heti kétszer-háromszor kimenni, ami azért némileg megnyugtat.

Az előző futóéletemben mindig a tüdőm adta fel hamarabb, most egyértelműen a lábam a gyengébb. Ami nem baj, úgyis unalmas mindig kifulladni, sokkal viccesebb, ha az izom fárad el, azon ugyanis jóval egyszerűbb javítani – legalábbis remélem.

6. hónap (május-június)

Bár látványra még mindig jóval kisebb az átlagnál, ruhákban már egyértelműen érzem, hogy sokat nőtt a pocak. A sportfelsők teljesen jók, de a nadrágok kevésbé, amivel kapcsolatban sajnos van egy kis bökkenő: nem lehet kismama sportruházatot kapni. Pedig bringás naci egyre jobban kéne, mert a gyermek elkezd tiltakozni, ha szorítja a gumi.
A futás nem megy rosszul, mondjuk különösebben jól sem, de már bevállalok egy másfél órás kört, igaz, közben egyszer-kétszer beszúr a hasam, szóval sétálok-üldögélek 5 perceket.

Az energiaszintem viszont normális, vagyis tudok egymás után futni-bringázni vagy futni-úszni, és még csak éhen sem akarok halni, bár két óra sport nem megy kaja nélkül.

A régen 8, most 14 perces emelkedőmön már csak egyszer kell elmennem pisilni, sőt, ha csoda történik, egyszer sem. Mivel sokat esett, egész hosszan tudok mezítláb futni, ami szuper jó érzés a puha homokban vagy a felázott erdei talajon. 
Az önérzetemet és az egómat nap mint nap szörnyű terhelés éri, mert olyanok mennek el mellettem a bringaúton, akik normálisan … hogy is mondjam … nem jelentenének kihívást. Most azonban egyszerűen nem esik jól rohanni, a pulzusomat tudattalanul is lent tartom, 45 perc alatt sem izzadok meg (kivéve, amikor bejön az első kánikula). És a bringázás első pár perce mindig nehéz, mert bizony nem kényelmes ráülni az ülésre, ahogy amúgy futás után is könnyebb terpeszben járni, mint normálisan…

Az 5. hónap óta újra bírok vizet is inni, ami a kezdődő melegben elég nagy áldás. Mondjuk a teát azóta sem mertem kipróbálni, azt hiszem, ősz előtt már nem is fogom.

Az esti futás viszont esélytelenné válik. Csak reggel, és leginkább üres gyomorral tudok elindulni, délután-este ugyanis már teljesen tele van és feszül a hasam. Ég és föld a különbség a reggeli és az esti érzés között, ezért az esti mászóedzés is egyre nagyobb kihívást jelent. Pláne, ha még meleg is van. Így elkezdek átszokni az úszásra: bár itt sem rohanok, még itt van a legkisebb különbség a korábbi és mostani teljesítményem között. Azért a heti két futást igyekszem tartani, mert jó kint lenni az erdőben, és mert vagyok annyira lusta, hogy nincs kedvem 5 hónapnyi kihagyás után újra felépíteni majd mindent. A lányom alkalmazkodik, ha néha szól is, hogy kényelmetlenül fekszik, elviseli, amíg kell. Sport közben szinte sosem mozog, talán két mászóedzésen nyikkan meg, igaz, ott viszonylag sok a passzív időszak, mikor az ember partnere mászik.

7. hónap (június-július)

Egész jól megy a heti két futás, de a motivációm csökken.

Reggel tudok még kocogni, nem is megy szörnyen rosszul – oké, nem Kilianhez képest -, de nem akaródzik annyira. Mivel tudom, hogy július közepén még el akarok indulni a Salzkammergut Trophyn, egyelőre nem merek felhagyni az emelkedős edzéssel, de hétről hétre csökken a futás iránti vágyam. Bár nem túl nagy, azért egyre nehezebb a hasam, és ha futás közben nem is rossz, utána alig bírok járni a medencetájéki izmok terhelése miatt. Egyik nap sprintelnem kell a vonathoz, mármint tényleg elég jó tempót futok vagy 300 méteren keresztül, utána pedig terpeszben vánszorgok… Mintha egy dinnye nyomná a gátat. Este, munka után pedig esélytelen elindulni, sőt, már 12 után is szívás – sokkal nehezebb a mozgás, feszül az egész hasam, nyilván tágulnia kell. Tehát ha reggel nem sikerül időben felkelni, akkor aznap nincs futás, márpedig újra kezdek álmosabb lenni, nem esik olyan jól mondjuk 6.30-kor kiugrani az ágyból. A bringa még nem olyan rossz, bár egyre többször nyom a nadrágom, és érzem, hogy Zsálya igyekszik kényelmesebben helyezkedni.

Hiába keresek terhes bringás nacit égen és földön, egyszerűen nincs.

Azért egy-egy reggeli kocogás nagyon jól esik, hiszen hiányzik az az endorfin, meg persze a madárcsicsergés is.
Aztán július második hétvégéjén eljön a Salz, Ausztria legnagyobb montiversenye, és ha a legrövidebb távon is, de viszonylag könnyedén végig megyek. Nem érzem túl megerőltetőnek, persze nem rohanok. Zsálya az egész verseny alatt egyszer jelez, akkor felegyenesedem, hogy több helye legyen, de amúgy teljesen visszavonul, nyilván érzi, hogy ez most nem az ő ideje. A verseny utáni napokban is el-elmegyünk tekerni, egyszer hegyet is mászunk, de jelentősen visszaveszek a teljesítményből. Normálisan a Salzot követően minden reggel futok a környék hegyoldalain, most viszont egyszer sem megyek el…

8. hónap (július-augusztus)

Július végén a rend kedvéért egyszer elmegyek futni, majd megállapítom, hogy ez volt az utolsó alkalom. Viszlát, futás, találkozunk októberben!

Pedig pisilni alig kell, legfeljebb egyszer-egyszer fölfele, és még csak meg sem kell állnom – egész addig, amíg furán fájni nem kezd a hasam. Mivel ez egy új fájdalom, és nem tudom kategorizálni, úgy érzem, itt az ideje a befejezésnek. Így ettől fogva csak sétálni járok az erdőbe, és megállok, ha keményedik a hasam. A séta persze nagyon jól esik, de ettől még a futómozgás hiányzik, még ha a testem egy picit sem kívánja. Úszni persze járok, július végén azonban, ahogy beáll a kánikula, a bringát is leteszem, mert félek, hogy leszédülök róla a 40 fokban. Az úszás így fel is pörög, egész nap a hideg vizet várom, ha reggel nem fér bele, munka után elgurulunk a dorogi tóhoz, és ott hűtöm le magam.

(Így teszünk augusztus 18-án is. Elmegyünk úszni, majd a férjem azt kéri, mozduljunk ki: a távoli moziból vagy koncertből végül egy tőlünk 5 percnyire levő kocsma marad, ahol almafröccsöt iszogatok, jó kedvem van, de valami fránya betegség kerülget, elég furcsa a közérzetem. Aztán hajnali 2-kor vértócsában ébredek, és mivel a mentők diszpécsere kedvesen azt ajánlja, menjek be a szülészetre, el is indulunk. 2.50-kor beérünk, 3-kor már alszom, 3.10-kor pedig kikapják belőlem Zsályát, aki hála Istennek, egészséges, jól van (a lenyelt vérmennyiség ellenére is), és gyönyörű. Az orvosok biztosítanak róla, hogy az úszásnak semmi köze a történtekhez, inkább a hosszantartó kánikulának és a betegségnek lehet, de talán annak sem. 7 órával a császár után megkapom a lányomat, akinek hamarosan elkezdünk futócipőt keresni (közvetlenül a futóbicikli után).)

A cikk szerzője Baumann Viola. Olvass további futással kapcsolatos felkészülési tanácsokat, futás edzésterveket a Mozgásvilág.hu-n.

 

Zákány Geri mesélt a legszebb fotójáról

Őszintén szólva, nem sokat gondolkodunk, mikor együtt dolgozunk valakivel. Minket egy partnerség esetén egyetlen dolog érdekel: tudunk-e vele azonosulni, rá merjük-e bízni a “gyereket”, a munkánkat, amiről majd megítéltek minket is, vagy sem. És ez elsősorban intuitív dolog, akár egy szülőnél. Biztos ismeritek az érzést és ehhez nem kell PR szak… Ha legalább annyira szereti azt csinálni, amit csinál, mint mi, akkor ok. És Geri nagyon ok volt!

 Szeretjük a pillanatokat, amihez hasonlót nemrég Zákány Geri fotósunk örökített meg egy futóról és édesanyjáról. Leültünk beszélgetni kicsit Gerivel, hogy meséljen az említett képről, no meg magáról, hogy miként is lett ő a futók kedvenc fotósa…

Geri, meséld el nekünk a saját sztoridat, hogyan lett belőled fotós?:)

2003-2004 körül kezdődött az egész, amikor az ország első party fotós oldalának elkezdtem elektronikus zenei rendezvények fotóit készíteni. Szinte fogalmam sem volt, hogy mit csinálok: tisztában voltam a blende, záridő és iso fogalmával, de nagyjából ennyi. Vitt előre a szívem, a szemem és a lelkesedésem. Végig csináltam jó pár Sziget, Volt és BS fesztivált. Imádtam, lehetett bulizni, haverkodni és nem utolsó sorban pénzt keresni. Idővel a rendezvényeken egy főre jutó fotósok száma már-már zavaróan magas lett, s hát én is kezdtem kinőni a tinédzser korszakból, ezért folyamatosan képeztem magam, hogy egyre jobb fotós lehessek.

Nem tipikus sportfotókat készítesz – nálunk például rengeteg csodás pillanatképet örökítettél meg, a Szigligeti képek egytől egyig különlegesek. Mégis nagyon sokszor futópályán alkotsz. Hogyan szerettél bele a sporteseményekbe?

A témák egyre jobban eltolódtak a családi, esküvői fotók és bizonyos nagyvállalatoknak végzett különböző képei felé, majd úgy 5 éve jött az életembe a sportfotózás, ami egy véletlennek köszönhető, mint sok minden az életemben… de akár hívhatjuk a sors kezének is. 🙂 Édesapám jelenleg is maraton futó, de a sport már kisgyermek korom óta végig kíséri az életemet. Kezdtem jégkoronggal a Fradiban, folytattam közel 10 év futballal, végül maradt a kondi és a hosszútáv futás. De ne kanyarodjak el nagyon a kérdéstől, szóval Apáék családi / baráti csapattal talán az első alkalomtól kezdve folyamatosan teljesítették az UB-t, majd 5 évvel ezelőtt engem is bevettek, amikor már elég komoly szinten fotóztam. Gondoltam, elviszem a felszerelésemet és megörökítem a csapatunkat, de olyan sok időm volt a váltások között, hogy nagyon ráértem mindenki mást is fotózni, elkapni pillanatokat, s elég jó lett a sorozat fogadtatása. Következő évben már rákészültem, hogy egy kerek sorozatot készíthessek a tészta partytól kezdve a hajnali induláson, déli dögmelegben szenvedésen át, a naplementés és éjszakai képekig, miközben persze futottam egy maratont is 3 részletben. 😀 A lényeg, hogy ez a sorozat már tényleg annyira ütős lett és kimagaslott az akkori sport / futó / képek közül…

Így utólag egy esküvői fotózás volt még meghatározó a sportfotósi karrieremben, miután az örömapa – aki nem mellesleg a BSI egyik vezetője – megkérdezte, hogy lenne-e kedvem lefotózni egy rendezvényüket, a 24 órás bringa kupát. Volt kedvem, a többi pedig már történelem egy kis csavarral, mert bár elkészítettem a verseny fotóit – elég ütős lett, jó beállításokkal, élettel teli képekkel, s tényleg szerették az emberek – a hölgy kontakt, aki akkoriban szervezte a BSI fotósokat elment szülni, én pedig 1 évre eltűntem a süllyesztőben. 1 év után újra jött ez a rendezvény, előkerültek a képek, leporolták, kinyomozták ki fotózta, és onnantól kezdve töretlen az együttműködés közöttünk. Azóta pedig több sportrendezvény is megkeres, hogy örökítsem meg a versenyeiket, szakmailag koordináljam a fotósokat.

 

UB, BSI, no de hogy jött az életedbe a Futniszép csapata? 😉

A storyt úgy hallottam, hogy Tihany után bár remek fotóitok készültek, Lubics Marcipán futásáról (Szilvi gyönyörű magyar vizslája) – és még sok fontos pillanatról – nem készült fénykép, s ezen (is) változtatni szerettetek volna. Marcipánnál maradva, míg ő egy fotósnak „csak” egy vizsla a sok közül, s nem az a kutya, aki még Lubics Szilvinél is többet tud futni, azaz míg egy fotós nem tud futófejjel gondolkodni és érezni, addig csak véletlen elkapott pillanatokat lehet megörökíteni. Mitől különlegesek a képeim? Gyerekkorom óta sportolok, futok, így át tudom érezni a futók örömét, szenvedését, lelki állapotát. Mindig beszélek hozzájuk, bíztatom Őket aminek szerintem örül a többség, bár néha megkapom, hogy mit pofázol, inkább futnál. 🙂 De nem vagyok sértődős és ezek tényleg nagyon ritkák, inkább sok mosolyt, kedves pillantást, integetést kapok vissza, ami feltölt már ott a helyszínen is, valamint amikor dolgozom fel a képeket. Érdekes, de Szigligeten ez utóbbit hatványozottan éreztem, s most ezt nem csak azért mondom, mert épp veletek beszélgetek.

Nemrég a Budapest Maratonon sikerült egy olyan szavak nélkül beszélő képet készítened, amely miatt több újság is megkeresett Téged. Mi ennek a története?

A maraton alatt kb. 4 órát töltök a pályán robogóval. Az első 7-8 km őrülete után – itt található az összes “érdekes” BP-i helyszín – kicsit lazább, nyugisabb a tempó, s meg tudom figyelni a futókat, helyszíneket, eseményeket. A Közgáz utáni visszafordítónál pillantottam meg a kerekes székes hölgyet maga előtt toló fiatalembert. Pont beálltam a fényeknek megfelelően egy számomra jó pozícióba, amikor Ők fordultak, s lőttem gyorsan 3-5 képkockát róluk, majd indultam is tovább – itt még különösebben nem esett le, hogy milyen erős lett ez a kép.

 

Ezek után volt egy “életmentésem” a BME K épülete csücskénél, amikor egy első maratonját futó srácot láttam brutális robotmozgással “futni”. Egyből leugrottam a motorról, megkérdeztem, hogy görcsöl-e, szédül-e, mondta hogy igen. Azt tanácsoltam neki, hogy üljön le egy picit, ne veszélyeztesse magát, de abban a pillanatban olyan szintű görcs állt a lábába, hogy a hatalmas üvöltésére több futó is megállt, majd az egész teste görcsbe rándult, s a kezében lévő palackot szór szerint összeroppantotta. 4-en vittük le a pálya szélére, ahol mentőt hívtunk azonnal, stabil oldalfekvésbe helyeztük, majd a többiek megvárták vele a mentő kiérkezését… remélem már jobban van.

Ilyen izgalmas esemény után értem utol újra Csabát és az édesanyját a nyugati téri felüljáró előtt. Pár percig mentem velük, amikor a fiú elmesélte, édesanyja egész életében nagyon keményen dolgozott, munka után sietett haza, hogy a családot ellássa; nem járt el sehova, nem látott világot. Innen jött az ötlet, hogy az idősödő, beteg édesanyját kihozza picit a “való világba” megtapasztalja a futóversenyeket körülvevő különleges, fantasztikus légkört. De a képre visszatérve, csak itthon, a képek feldolgozása közben vettem észre, hogy pont egy puszit nyom az édesanyja fejére, miközben tolja. Talán pont ettől és a mögötte lévő sztoritól lett ilyen “ütős”, szívbe markoló az a kép. Megszámlálhatatlan like, megosztás és komment érkezett rá, nagyon kedvesen írtak az emberek Csabáról, a fotóról, élmény volt olvasni, vissza hozza az emberekbe vetett hitet egy ilyen történet. 🙂

*Itt fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy mi is nagyon sok szeretettel várjuk a kerekesszékes és babakocsival érkező sportolókat pályáinkon, mert hatalmas példát mutattok ezzel mindenki számára az esélyegyenlőségről, és a mérhetetlen akaraterőtökről.

 A Szigligeti képsorozatból melyik lett a Te kedvenced?

Több is van, de amikor a pálya egyik legszebb pontján, egy kanyarban megállt valaki, hogy egy selfiet lőjön a panorámával, egy helyi lakos bíztatta a futókat és én pont ott voltam. Bár 99%-ban biztos voltam benne, hogy lesz valaki, aki ott megáll fotózkodni. 🙂 Nekem ez volt az első versenyem Veletek, de a szervezők személye annyira megfogott és a Balcsi amúgy is nagy szerelem, hogy a jövő évi 2 verseny (+ az #ujprojekt) már most be van írva piros betűkkel a fotós naptáramba, de még a családiba is, mert jövőre viszem Ilot és a gyerekeket is! Egyelőre csak a IV. Knauf Tihanyi Félmaraton eseménye van meg, de a dátumokat már mondtátok…

 

S nem félsz, hogy Ilot bízzuk meg helyetted?

A profil fotómra célozgatsz? 😊

Most éppen arra, bár láttunk már rólad több Ilo MakeUp Art készített fotót. A kedvencünk, amikor a fiaitokkal vagy, na az olyan igazán Zákány Geris! Jókedvű, barátságos, őszinte, és családcentrikus.

Ilo olykor feleségből asszisztensé avanzsál, ha úgy adódik, de fordítva ez már nem működik, mert ha én próbálnék sminkelni helyette, no annak nem lenne jó vége!

https://www.facebook.com/ILOmakeupart/

Van még egy fénykép, amit a napokban láttunk Rólad, a fotósról, Zákány Gergely Photography-ról…

A fotó készítője, Nagy Laci mondta, hogy ő figyel, keres, s elkapja a pillanatot, Te ellenben ha kell szervezel, vezetsz, és megcsinálod, mert hihetetlen energiád van foglalkozni az emberekkel… és tegyük hozzá a versenyszervezőkkel is, emiatt vagy Te a kedvenc fotósunk!

https://www.facebook.com/GergelyZakanyPhotography/

Köszönjük Geri, és Tihanyban találkozunk! 🙂

KÉSZÜLJ FEJBEN IS A FÉLMARATONRA

Egy sikeres félmaraton nem csupán azon múlik, hogy mennyit futsz. Számít, hogy miként táplálkozol, a verseny körülményei ( az időjárás, a frissítés) és az, hogy mennyire készültél fel a versenyre lélekben is.  Megmutatjuk, hogyan tudod magad fejben is felkészíteni „a nagy napra”.

EGY SPORTPSZICHOLÓGUS TRÜKKJEI 

Futás közben egy különleges képességű állatnak képzelem magam, pl. gepárd, amelyik kecsesen suhan, halad a pályán. Látom lelki szemeim előtt, ahogy az aszfalt csak úgy felgyűrődik mögöttem.

A verseny előtt leírom, hogy miért is csinálom az egészet. Ha tisztában vagyunk a valódi motivációnkkal, sokkal könnyebb dolgozni érte. Fontos, hogy ne csak külső motivációink legyenek, pl. megmutatni másoknak, hogy én erre is képes vagyok, hanem megmutatni önmagunknak, hogy képesek vagyunk a feladatra.

Amikor észreveszem a saját nyafogásomat, a negatív gondolataimat, gondolat stoppot alkalmazok, vagyis a „nem fog sikerülni” és társai esetén mindent kiűzök a fejemből és ezt mantrázom: „ Tovább, tovább!”

Menet közben még egy ígéretet is teszek magamban. Ha sikerül teljesíteni a versenyt, adok magamnak két pihenő napot is, mert megérdemlem. Találd meg a saját jutalmadat.

Dr Menczel Zsuzsa, pszichológus

OSZD FEL A TÁVOT!

Egy félmaraton kicsivel több, mint 21 kilométer! (Bár ezt nyilván te is tudod.) Ez a távolság már jelentős, ne próbáld meg egyben kezelni, mert úgy nagyon hosszúnak tűnhet a táv, és esetleg kétségbe fogsz esni! Oszd fel a távot kisebb szakaszokra, hogy jobban tudd kezelni a megtett és a hátralévő utat. A felosztás teljesen egyéni. Felezheted, harmadolhatod vagy negyedelheted, de viszonyítási pontnak bármilyen távot vagy időt is használhatsz. Sőt, a verseny sajátosságait is felhasználhatod: mondjuk egy fordítót, egy frissítőt, de mindenképpen előre tervezd meg, mik lesznek a te saját mérföldköveid. Ha elérsz egy kijelölt pontot, ott csinálj valamit, hogy megtörd a versenyzés monotonitását. Például ekkor hallgass meg egy adott zeneszámot (bár sok versenyen nem lehet zenét hallgatni), egyél vagy igyál valamit a nálad lévő frissítőkből, mert így még határozottabban érezni fogod, hogy átléptél egy új szakaszába a versenynek.

A cikk folytatásához kattints a linkre: http://futasrolnoknek.hu/felkeszito/21-km/keszulj-a-felmaratonra/

SZERZŐ:

Elek Dóra Zsuzsa

Így állítsd össze a versenynaptárad

Ahány sportoló, annyi cél, annyi edzettségi szint, mégis van néhány ökölszabály…

Nehéz fába vágom a fejszém, ugyanis ahány sportoló, annyi cél, annyi edzettségi szint. Mégis van néhány ökölszabály, melyeket érdemes megfogadni és betartani, elsősorban futóknak és triatlonosoknak.

1. szabály

Először is tisztázzunk valamit: versenynek nevezem azokat a nyilvános eseményeket, ahol egy sportoló kihozza magából a maximumot, vagy egyéb célt valósít meg, például: mi van akkor, ha nem nyomom a kerékpárt és a futásra tartalékolok. A versenyen ellenfelek vannak, akiket az ember sportszerűen le akar győzni, ez az ellenfél lehet persze saját magunk is és/vagy egy időmérő eszköz is.

Triatlonban – és általában minden állóképességi sportban – egy évben maximum két fő verseny, vagy időszak létezhet, ennél többet legfeljebb a profik engedhetnek meg maguknak, ha egyáltalán ez lehetséges (tapasztalataim alapján ezt igencsak megkérdőjelezem). Ebből a két csúcsformából általában a második időszak alatt nyújtott teljesítmény magasabb az elsőnél. E két időszak között pedig 8-10 hétnek kell eltelnie. Tehát itt az első szabály: ha két fő versenyt tervezünk az évben, azok legalább két hónap távolságban legyenek egymástól.

Carmichael (Armstrong ex-edzője) szerint egy átlagos sportoló 1-2 hétig képes csúcsformában lenni, míg egy kivételes tehetség akár 3-4 hétig is. Úgy gondolom, hogy aki kivételes tehetség, annak adott például az ITU világbajnoki, vagy WTC IRONMAN széria és a profik között indul, míg mi, halandók az előbbivel számolhatunk.

Én háromféle versenyt különböztetek meg egymástól:
1. edzőverseny, vagy verseny jellegű edzés
2. felkészülési verseny, vagy pontszerző
3. főverseny

Az elsővel indul a szezon, ennek a célja, hogy elkezdjük felvenni a ritmust, és elkövessünk minden olyan hibát, amit el lehet követni. A másodiknak konkrét célja kell, hogy legyen, például a futásra koncentrálok, ha triatlonról van szó, vagy kipróbálom, milyen gélekkel versenyezni és mellette vizet inni – de tényleg bármi szóba jöhet, ami fontos tapasztalatot ad a főversenyhez. Az ilyen típusú eseménynek a formába hozás is lehet a célja. Ha maratonon vagy ironmanen indulunk, akkor előtte egy 5-10 km-es futóverseny tökéletes felpörgetés, vagy jó lehet még egy sprint, vagy rövid távú triatlon. A főverseny pedig az a nap, ahol csúcsformában kell rajthoz állni, akár 14 óra a cél egy ironmanen, akár 5 óra egy maratonon. A formába hozással 5-10%-ot lehet javulni, ami 14 óránál 42-84 perc, míg 5 óránál 15-30 perc. Szerintem ez nem mindegy sosem.

2. szabály

 

Sosem indulunk a főversenynél hosszabb távon felkészülési céllal. Ha 1 órát versenyzünk, ha 5-öt, akkor sem szabad ennél hosszabb időt a pályán tölteni, mert lassít. A felkészülési versenyek felpörgetnek, kiszakítanak a napi edzésmunkából. Tegyük fel, egy sprint triatlonra készülünk, akkor egy rövid táv csak fásulttá tesz, hiszen jóval lassabbak leszünk egy kétszer olyan hosszú távon, valamint nem biztos, hogy megfelelően felkészültek leszünk egy 2 órás csúcsterhelésre. Fordítva viszont akár a főverseny idejének 10%-áig is lemehetünk egy-egy verseny során. Vagyis, ha 5 órás maraton a terv, akkor egy-egy 30 perces megmérettetés jót fog tenni, magasabb intenzitást követel meg, mint a maraton, ami forma javító hatású.

3. szabály

A futóverseny adja a legnagyobb terhelést, ezt a legnehezebb kipihenni. Egy példa, hogy mire gondolok. A 2010-es nagyatádi ironmanen 19 km-nél feladtam a küzdelmet. Ezt tudatosan tettem, és 4 napra rá már teljes gőzzel edzetten a budapesti vb-re. Amikor végigfutottam a 42 kilométert az ironman végén, akkor 1-2 hét regeneráció következett utána. Ennyit számít a futás mennyisége és minősége. Ezért nem rendeznek 3 hetes futókörversenyeket és ezért futnak a profi maratonisták egy évben 2 maratont.

4. szabály

Maximum 2 hétvégén versenyezz zsinórban,

ekkor is rövidebb távokon. Ha képlettel akarnám leírni, akkor azt mondanám, a heti átlagos edzésmennyiség felét ne lépje túl a két versenyre szakított idő.

5. szabály

Az első főversenyt követően pihenj 1-2 hetet, mielőtt folytatod a szezont, ekkor könnyű regeneráló edzéseket végezz, míg a második főversenyt követően 4-6 hetet. Bármennyire is szeretnéd és lendületben vagy, ne folytasd a szezont! Ne feledd: a főverseny egy extrém kiemelkedő állapot volt a számodra, melyet egy hullámvölgy fog követni. A formád hanyatlani fog és drasztikusan megnő a sérülés veszélye. Érdemes kockáztatni? Szerintem nem.

Ha betartod ezt az 5 szabályt, akkor már tettél egy lépést a sikeres, nem túlhajszolt szezon felé!

Ja, és persze az edzéstervek:

Olvass többet a témáról: versenynaptárFutás tudástár
Cikk forrása az együttműködő kiemelt média partnerünk: Mozgásvilág.hu

SPARTATHLON 24/6 – avagy a 24 magyar induló futniszép szemüvegen át

Az idei Spartathlon 24 magyar indulójának neveit olvasva 6 résztvevőnél különösen megdobbant a szívünk, mert őket személyesen is köszönthettük már a Tihanyi vagy Szigligeti Félmaratonunkon az „Azt meséld el…” sorozatunk keretében. Ismerjétek meg őket futniszépes szemüvegen át…

Lubics Szilvia – 92

Lubics Szilvi a Badwaterről mesél az “Azt meséld el…”-en a II. Mapei Szigligeti Félmaratonon

Az abszolút favorit négy pasival a háttérben, mert bár úgy tűnik egyedül rója a kilométereket, ő sosincs egyedül! Lehetetlen 24 órából 48-at varázsolni, ő mégis nap, mint nap megteszi. Férj, három gyerek, kutyák és fogorvosi praxis mellett is szinte lehetetlen a nyomába érni. Készíthettünk pár hete egy interjút a fiaikkal a Badwater verseny kapcsán, amikor többet tudhattunk meg róla (róluk), mint korábban bármikor. Szakavatott szemek még a sorok közt is olvastak, mert a napokban Simonyi Balázs – az Ultra rendezője, az idei Spartathlonon 368, a Szigligeti Félmaratonon 6265 rajtszámmal induló futónk – idézett ebből az interjúból.

Versenyszervezőként a legnagyobb megtiszteltetés volt számunkra, hogy vidéken elsőként, s egyetlen nem BSI versenyként Szilvi nálunk dedikálta „Másfél nap az élet” c. könyvét, mely a Spartathlonról szól. Ha még nem olvastátok, akkor olvassátok, érdemes!

Vágó Boglárka – 93

Németh Györgyi, a Futásról Nőknek vezetője, kiemelt médiapartnerünk fotózkodik Kádár Kittivel, Vágó Bogival és Elek Dórival a Mapei Szigligeti Félmaratonon

Elek Dórit ismertük, mint a Futásról Nőknek egyik állandó íróját, és az idei belfasti 24h vb női magyar csapatának tagját. A 24h vb férfi csapat vállalta az 1:45 iramfutók szerepét Szigligeten, így adta magát az ötlet, hogy a 2:00 iramfutóknak hívjuk el anői csapatot. Elek Dórit ugye ismertük, Györgyit is, a Futásról Nőknek főszerkesztőjét, de miként fogjuk felismerni a két másik csapattagot annyi futó közt a versenyen? Makai Viki futott a segítségemre: a pöttyös kendős lesz a Bogi, az a kabalája! Minden divatirányzatot felülbírálva a rikító rózsaszín Sauconys iramfutó pólóhoz valóban a piros pöttyös kendőben tolta Szigligeten is! Micsoda büszkeség azonban nekünk, hogy Szigliget után a Spartathlonon is ott van a piros pöttyös kendő: „Pötyi”… egy kicsit így olyan, mintha mi is ott lehetnénk! 😊

Maráz Zsuzsanna – 235

Makai Viki, Csécsei Zoli és Maráz Zsuzsi a III. Knauf Tihanyi Félmaraton sajtótájékoztatóján

2017 májusában a Tihanyi Félmaraton másnapján kora hajnalban az Apátságnál egy reggeli kocogásából megálló nő mondta mosolyogva a magáét a Balatonnak: „Körbefutottalak, legyőztelek!” Az UB után voltunk, amit Zsuzsi harmadszor nyert meg. Ott akkor egy életre megszerettem!

Emberfeletti és emberi egyszerre, megismerni és csak megszeretni lehet! Tavaly harmadik lett a Spartathlonon, idén ő győzni ment vissza…, ő nem mondta egyszer sem, de le merem írni, hogy szerintünk azért utazott Athénba, hogy győztesként leborulva Leonidász lábaihoz jól kiossza őt is, mint a Balatont! 😉 Befutókor meghatódott és sírt, nem kiabált, de biztos vagyok benne, hogy fog még beszélgetni Leonidásszal.

Zsuzsi mindent megtett, hogy a lehető legfelkészültebben érkezhessen Athénba. Magyarok közt elsőként ért Spártába, nők között abszolút másodikként tavalyi eredményén 2:01:28 javítva, 25:42:33 idővel. Patrycja Bereznowska 24:47:07 új női pályacsúccsal egy kicsit gyorsabb volt, de nekünk akkor is Zsuzsi lett az idei Spartathlon magyar bajnoka!

Szigligetre nem jött el, mert aznapra volt egy 3 órás dombozása, másnapra pedig az utolsó 4 órás hosszú edzése a spártai randija előtt, de megígérte, hogy májusban a TF-en találkozunk!

Lajkó Csaba – 238

Lajkó Csabi a 24 órás női válogatottal, Vágó Bogival, Kádár Kittivel , Elek Dórival és párjával, az ugyancsak Lajkó Mónival a legkedveletbb iramot, 2:00-át vitték a Mapei Szigligeten

Szigligeti Félmaratonunk 2:00 iramfutói a belfasti 24h vb magyar női csapat mellett a 3. alkalommal velünk futó Lajkó Csabi és Lajkó Móni voltak. A rózsaszín iramfutó pólót ha nem is vállalta be Csabi, igazán jól mutatott a négy hölgy között.

2013 és 2014 Év Ultrafutóját nem csak remek eredményeiről, hanem jótékonysági és közösségformáló megmozdulásairól is ismerhet a futótársadalom, de hogy miért Pecsenye Csabi beceneve, azt májusban megkérdezhetitek tőle Tihanyban! 😉

Rudolf Tamás – 351

Rudolf Tomi a II. Mapei Szigligeti Félmaraton 1:45-ös iramfutójaként Krisztával, az egyik főszervezővel

Július első hétvégéjén volt az idei 24 órás világbajnokság, Belfastban. Ezen a világbajnokságon a hazai férfi csapat minden idők legjobb magyar nemzetközi eredményét érte el, a 4-ik helyen végzett a csapatok versenyében. Csécsei Zoliról kissé elfogultan, de megalapozottan hittük, hogy nem lesz nála gyorsabb senki hazai színekben. Zoli 253,256 km egyéni csúcsot futott, de őt megelőzve Rudolf Tamás 255,375 km korosztályos 1. helyezettként, egyéni csúccsal abszolút 8. helyen végzett, úgy hogy közel 22 órán keresztül VB első helyen volt, de a 20. órától kezdődő combfájdalma miatt az utolsó két órában már futni sem igen tudott. A verseny után így nyilatkozott:

„Azt gondoltam még a VB előtt, hogy van egy szűk világelit (kb. 10-20 fő), akik jóval előttem járnak. Én majd utánuk jövök sok más futóval együtt. Ez nem igaz. Ők sem jobb futók semmivel sem, mint én! Felnézni fel lehet rájuk, de a versenyen meg le lehet hagyni őket…”

Tomi nyilatkozatát olvasva mertünk mi is nagyot álmodni Tihany után, s Szigligeten bebizonyítani, hogy bár olykor hibázunk, s sosem leszünk – mert nem akarunk 😉 – a legnagyobb futórendezvény szervezők lenni, attól még lehetünk mi a legjobbak!

Tihanyban reméljük lesz lehetőségünk megtudni Lajkó Csabi Pecsenyeségének és Rudolf Tomi Csikaságának az okát!

Simonyi Balázs – 368

Keczán Pál főszervező, Markovich Béla, a Mapei Magyarország ügyvezető igazgatója, Szőnyi Ferenc, ultratriathlon világbajnok és Simonyi Balázs ultrafutó, az Ultra c. film rendezője a Mapei Szigligeti Félmaraton sajtótájékoztatóján

Mintha ezer éve ismernénk őt, pedig a Szigligeti Félmaratonunk sajtótájékoztatóján találkoztunk először személyesen. Sajátos stílusa magával ragadja az embert, akárcsak a filmje, az Ultra,  amit most kezdték el játszani a hazai mozik. Ha még nem láttátok, akkor Lubics Szilvi könyve mellett ez a másik alapmű, amit minden futónak – és nem futó családtagnak, barátnak – meg kell ismerni. A film bepillantást enged az ultrafutás világába és megismerhetitek egy kicsit a rendezőt is. „Hajrá Simonyi Balázs!”

És beérkezett a második magyar, Rudolf Tomi is!!!!!!!!!!!!

Lubics Szilvia – 92 💜 ; Vágó Boglárka – 93 💜 ; Huzsvay Edit – 186 ; Kreidl Csaba – 189 ; Toms Krisztián – 207 ; Maráz Zsuzsanna – 235 💜 ; Lajkó Csaba – 238 💜 ; Sznopek József – 239 ; Veres Szilárd – 244 ; Lőw András – 247 ; Rácz Róbert – 264  ; Máthé Zoltán – 287 ; Csákány Krisztina – 294  ; Török-Ilyés László – 299 ; Kolluti Margit – 300 ; Káldi Péter – 306 ; Roskovics Miklós – 308 ; Kisháziné Zombory Erika – 313 ; Blaskó Mihály – 315 ; Evetovics-Balla Hajnalka – 330 ; Veress Béla – 334 ; Rudolf Tamás – 351 💜 ; Simonyi Balázs – 368 💜 ; Lukács Albert –  386

Hajrá minden magyar spártai hősnek, akik még úton vannak!

Maráz Zsuzsi ebben a pillanatban ért be nők között a 2. helyen Spártába!!!

Maráz Zsuzsi, az UB háromszoros bajnoka, Esztergom Príma-díjas ultrafutója ebben a másodpercben ért be 25:42:33-as idővel elsőként a 24 fős magyar csapatból, nők között pedig a 2. helyen (összetettben is a 10-ik!!!), s ezzel egyet javíthatott a tavalyi évhez, amikor 27:45:42-es idővel harmadik helyen végzett. Hatalmas teljesítmény, de mi kellhet ehhez? Adottság, elhivatottság, hősiesség, alkat, felkészültség, vagy mi? Ezeket a gondolatokat jártuk ma éjjel és hajnalban körül, miközben folyamatosan frissítettük a Spartathlon Magyar Csapatának rajongói oldalát – külön dícséret annak, aki kezeli, mert folyamtosan kerültek fel az infók, videók, adatok, képek – és a verseny hivatalos GPS live követését.

A Spartathlont nagyon sokan a világ legnehezebb versenyének vélik és semmi okunk rá, hogy elmélázzunk, vajon ez, vagy a Badwater, vagy talán a Himalayan Ultra Race, vagy éppen melyik számít jelenleg annak. Egy azonban tény: aki részt vett a versenyeken, a közbeszéd “Spártai Hősökké” avatja őket, amit ki jobban, ki kevésbé fogad el. Lajkó Csabi például nem tartja magát hősnek, pedig most futja épp le 6. alkalommal a versenyt (egyszer feladni kényszerült), ellenben ott van például Jánisz Kúrosz – a legenda, aki a 4 versenyéből 4-et olyan idővel teljesített, hogy azóta is mind a 4 pályacsúcs -, aki egyik befutása pillanatában egyértelműen így fogalmazott, “az igazi hősök Görögországból érkeznek”. Az tulajdonképpen, hogy ki mit gondol magáról, majdhogynem mindegy is, hiszen a dolgokat, tetteket általában nem mi, saját magunk ítéltetjük meg: az igazán nagy dolgokat sok esetben a történelem és a köz legitimálja. 

Lubics Szilvi és Maráz Zsuzsi az első napon sokáig együtt haladtak

És itt van egy verseny, ami olyan történelmi és mitológiai gyökerekkel bír, hogy minden lépés valamiről mesél. Olyan, mint amikor Velencében, vagy az el caminon járunk, de itt valóban az út a cél maga. És a teljesítmény, ami egy ilyen verseny mögött lapul, megkísérti az örökkévalóságot. Talán Simonyi Balázs filmjében, az Ultra-ban is mesél pszichedelikus élményekről, amikor a fáradtság és a test végső energiának lehetetlen kizsákmányolása víziókhoz vezet, különösen az utolsó szakaszon, amikor átkelnek éjszaka a Parthenio-hegyen. És el is hiszem. Mesterséges körülmények között vizsgálták a fáradtság és kimerültség jeleit az emberi szervezeten, napokig nem hagytak aludni néhány önként jelentkezőt: lámpákkal, hanghatásokkal tartották őket ébren és azt próbálták feltérképezni, hogy mi az emberi tűréshatár utolsó vonala. Mindezt egy laboratóriumban, ülve. Mekkora a kettő között a különbség!

Magam úgy gondolom, hogy a Spartathlon hősies küzdelem egy pillanatnyi örökségért. A világ bölcsőjének, a filozófia és a reál tudományok földjének, az ókori mitológia tengerek mosta szigeteinek meghódítása, amiért nem dícséret, sztárrá avatás a méltó elismerés, hanem az ámulat. Az a fajta ámulat, amiről egyszer unokáik egy pohár bor mellett mesélni fognak: az én nagyanyám, nagyapám megcsinálta. És így válik valaki nem csak önmaga legyőzése által hőssé, hanem mások számára példaként követendő, ámult személlyé.

Maráz Zsuzsi ebben a pillanatban ért be, 25:42:33-al, nők között a második helyen végzett (Patrycja Bereznowska 24:47:07 lett ma 6:48:18-kor az első). Dícséretünk így most elsőként neki szól, de ugyanannyira szól azoknak a versenyezőknek, akik arra kényszerültek, hogy feladják a távot. Talán emiatt is van, hogy a Spartathlon saját győzteseit külön nem tünteti ki – péndíjazás pl. abszolút nincsen… és ez milyen bölcs, ha jobban belegondolunk.

Fa Nándor, az óceánok ultra futója, a vizek Szőnyi Ferije mondta egyszer: “Másképp csillog a szeme annak, aki tényleg menni akar, és másképp annak, aki csak verbálisan szereti a kalandot…” Gratulálunk Zsuzsi és köszönjük, hogy eljöttél hozzánk idén mesélni az “Azt meséld el…”-re, reméljük, hogy a 2018-as Knauf Tihanyi Félmaratonon is találkozunk…

Később Szilvinek gyomorproblémái adódtak, Zsuzsi előrement

A teljes 24 fős magyar csapat névsora (akik mellett ott egy szívecske, már meghallgathattuk az “Azt meséld el…”-en vagy Tihanyban vagy Szigligeten:

Lubics Szilvia – 92 💜 ; Vágó Boglárka – 93 💜 ; Huzsvay Edit – 186 ; Kreidl Csaba – 189 ; Toms Krisztián – 207 ; Maráz Zsuzsanna – 235 💜 ; Lajkó Csaba – 238 💜 ; Sznopek József – 239 ; Veres Szilárd – 244 ; Lőw András – 247 ; Rácz Róbert – 264 ; Máthé Zoltán – 287 ; Csákány Krisztina – 294 ; Török-Ilyés László – 299 ; Kolluti Margit – 300 ; Káldi Péter – 306 ; Roskovics Miklós – 308 ; Kisháziné Zombory Erika – 313 ; Blaskó Mihály – 315 ; Evetovics-Balla Hajnalka – 330 ; Veress Béla – 334 ; Rudolf Tamás – 351 💜 ; Simonyi Balázs – 368 💜 ; Lukács Albert – 386

Keczán Pál

Mi az a Spartathlon? Nem elég annyit tudni, hogy ma reggel indult…

Elkezdtünk összeállítani egy csokrot a most épp zajló Spartathlonról, de bárhova is nyúltunk, a wikipedia rendelkezett a legtöbb információval így az anyagot is onnan loptuk. Érdemes elolvasni az esemény történetét, történeti hátterét, amiből egy egészen egyedüli verseny körképe bontakozik ki. Nemrégiben Simonyi Balázs megosztotta John Fodennel készült anyagát, amit az Ultra előtt készített vele, keressetek rá a Tihanyi Félmaraton facebook oldalán, két részes, mindkettő fent van! Az alábbi oldalon követhetitek a versenyzőket live-ban, jelenleg (17:12) a magyarok közül Rudolf Tomi az 5!!! helyen áll és nagyon tolja neki!

Rudolf Tamás 100 körül

A Spartathlon egy 246 kilométeres ultramaratoni futóverseny Görögországban, Athén és Spárta között. Az 1983 óta évente rendezett verseny szeptember utolsó péntekén rajtol, és a futók az Akropolisz lábától Leonidász király Spárta főterén álló szobráig futnak.

A Spartathlon egy Pheidippidész nevű athéni futár Hérodotosz által dokumentált futását reprodukálja, és történészek szerint ez a futás képezi a modern maratoni mitológia alapját. A verseny az egyik legkeményebb ultramaratoni futás a világon, és negyedszázados története során számos magyar sikert hozott.

Hérodotosz elbeszélése szerint i. e. 490-ben, a marathóni csata előtt Miltiadész athéni sztratégosz egy küldöncöt menesztett Spártába, hogy segítséget kérjen Leonidász királytól a perzsák ellen. Hérodotosz így emlékszik Pheidippidész futásáról:

„Mielőtt a hadvezérek elhagyták volna a várost, követet küldtek Spártába egy Pheidippidész nevű athéni férfit, aki nagyon gyorsan tudott futni, és ez is volt a foglalkozása…”

Történészek szerint Pheidippidész spártai futása szolgál a modern maratoni futás mitológiájának alapjául. Hérodotosz, aki néhány évtizeddel a marathóni csata után írta meg a görög-perzsa háború történetét, nem említ olyan hírvivőt, aki a csata után Athénbe futott volna a győzelem hírével. A modern legenda, mely szerint Pheidippidész úgy kimerült a 35-40 kilométer körüli futástól, hogy odaérve csak annyit bírt mondani, hogy „Győztünk!”, és holtan esett össze, több száz évvel későbbi adalék, mely vélhetőleg a Pheidippidész-legenda átalakulásából képződött. A marathóni futás első ismert írásos említése Plutarkhosztól származik, aki bő fél évezreddel a marathóni csata után, Athén dicsőségéről című művében írta le a történetet, de ő még egy Therszipposz vagy Euklész nevű hírvivőről beszélt.

„A hadvezérek tehát ezt a Pheidippidészt, aki azt állította, hogy találkozott Pannal, elküldték Spártába, s az Athénból való indulása utáni napon már meg is érkezett. Felkeresvén az elöljárókat, ezt mondta: »Lakedaimóni férfiak! Az athéniak azt kérik tőletek, hogy siessetek a segítségünkre, és ne nézzétek tétlenül, hogy a legősibb hellén várost a barbárok leigázzák.”

Az első újkori futás

Hérodotosz szavai John Fodent, a brit légierő tisztjét gondolkodóba ejtették. Foden, aki maga is amatőr ultramaratonista, 1982-ben négy társával elindult kipróbálni, hogy vajon lehetséges-e ezt a 246 kilométeres távot másfél nap alatt futva megtenni.

Fodenék kísérlete többször is majdnem kudarcba fulladt. A latin betűs táblák teljes hiánya és a rossz minőségű térkép miatt a csapat lépten-nyomon eltévedt. Felszerelésük hiányos volt, és kísérőjük eltévedései és kerülései miatt a futók többször is kiszáradtak és eléheztek. Volt olyan szakasz, ahol öt órán keresztül víz nélkül kényszerültek futni. A futóknak a kutyákkal is gyakran meggyűlt a bajuk, ezért a szokásos felszerelésen túl köveket is cipeltek, a támadó kutyák visszarettentéséhez.

Az ötfős csapatból csak John Scholten ért 36 órán belül Spártába, és ezzel megszületett a Spartathlon. A következő évben a csapat megszervezte az első hivatalos versenyt, amit azóta évről évre megtartanak.

Útvonal és verseny

Lubics Szilvi és Maráz Zsuzsi egymás mellett 17 perccel ezelőtt (17:00-kor)

A futók Athén belvárosából a tengerpart felé futnak, és Eléfszina, Megara és Kineta érintése után, 78,5 kilométernél érik el a Korinthoszi-csatornát. A csatorna után a Peloponnészosz-félszigetenaz ókori Korinthosz, Nemea és Lürkeia után, 159 kilométernél érik el a közel 1200 méter magas Parthenio-hegyet, ahol Pheidippidész a monda szerint találkozott Pan istennel. A hegyet követően Nesztani és Tegea érintése után érik el Spártát a futók. A cél Spárta pálmafákkal övezett főterén, Leonidász király szobránál van és a verseny a Leonidász lábának megérintésével ér véget. A verseny részletes térképe,Fodenék útvonala, mely az ókori utak és városok vonalát követte, zömében szekérutakon haladt, és az útnak kevesebb mint fele volt leaszfaltozva. Az évek során a görög úthálózat folyamatosan fejlődött, és már csupán 10 kilométer halad szekérutakon, ösvényeken.

A verseny során a futóknak 75 ellenőrző ponton kell áthaladniuk, és minden pontot egy előre meghatározott szintidőn belül kell elhagyniuk. Aki szintidőn túl érkezik, bármelyik ponton kizárhatják, azonban a verseny első felében a versenybírók rugalmasan kezelik a szintidőt, és csupán az este leszállta után kezdik szigorúbban venni a késéseket.

A verseny érme

Az érem hátoldala

A futók zöme a Parthenio-hegyet és az azt megelőző több mint 10 kilométeres emelkedőt tartja a Spartathlon vízválasztójának. Az emelkedőt a futók többsége már éjszaka kezdi meg, és a csúcsra 20-22 óra futás után érkezik meg. A csúcs előtti utolsó három kilométert kivilágítatlan hegyi ösvényen, egy szakadék peremén kell megtenni. Több beszámoló említ a csúcsot megelőző és követő 10-15 kilométerről hallucinációs élményeket és a versenyt feladók többsége még a hegy (ahogy a bennfentesek nevezik: „A Hegy”) előtt száll ki.

A szigorú szintidők, a kemény emelkedők és a gyakran szélsőségesen meleg időjárási körülmények miatt ultramaratonista körökben úgy tartják, hogy a Spartathlon az egyik legkeményebb, ha nem maga „a” legkeményebb futóverseny a világon.

A verseny tisztaságát védve a szervezők nem osztanak pénzdíjakat, és az összes célbaérkező azonos díjazásban részesül, azaz nyer egy olajág-koszorút, melyet spártai elöljárók helyeznek a fejére, és egy érmet. Továbbá minden célba érkezőt spártai lányok kínálnak az Evrotasz folyó vizével.

A szervezők a versenyt nemcsak sporteseménynek, hanem kulturális rendezvénynek is tekintik, és ezt jól tükrözi, hogy 2006 óta évről évre a verseny kizárólagos szponzora a Stravos Niarchos Alapítvány, mely szinte kizárólag kultúrát, művészetet, oktatást és orvosi kutatást támogat.

Nevezési feltételek

Az a futó nevezhet, aki az alábbi négy feltétel legalább egyikét teljesítette a verseny évében vagy az azt megelőző két évben:

  1. Teljesített egy 100 kilométeres versenyt 10:30-nál jobb idővel.
  2. Korábbi Spartathlonon szintidőn belül eljutott Nesztaniig (172 km).
  3. Korábban sikeresen teljesített egy Spartathlont.
  4. Teljesített bármilyen 200 kilométeres, vagy annál hosszabb versenyt időeredménytől függetlenül.

Rekordok

A görög születésű ausztrál futó, Jánisz Kúrosz, az első Spartathlon győztese 20:25-ös idővel tartja a pályacsúcsot. Kúrosz négy Spartathlonon indult, mind a négyet megnyerte, és a verseny történetének négy leggyorsabb idejét futotta. 2005-ben versenyen kívül sikeresen teljesítette az oda-vissza Spartathlont, azaz az Athén–Spárta–Athén távot, és ezzel teljes egészében reprodukálta Pheidippidész futár útját. Hubert Karl (Németország) 18 teljesítéssel vezeti a teljesítők ranglistáját. Lőw András 2000 és 2015 között zsinórban 16-szor egymás után ért célba. Dusan Mravlje első (1983) és legutóbbi (2008) teljesítése között 25 év telt el.

Mary Larsson (Hanudel) első és legutóbbi, 2006-os teljesítése között 22 év telt el. Kimie Noto (Funada) 1995 és 2007 között minden évben célba ért (ez 13 teljesítés zsinórban). Ezalatt kétszer első, ötször második, kétszer harmadik, háromszor negyedik és egyszer hatodik lett a nők között.

A brit Elizabeth Hawker 2012-ben minden idők legjobb abszolút helyezésével, 3. helyezettként nyert a nők között, egyúttal 27:02:17-tel új női pályacsúcsot is felállított, több mint fél órával megjavítva a régit.

Magyar sikerek

A verseny évről évre népes magyar csapatot vonz, és a sikerek sem maradnak el. Bogár János 1991-ben megnyerte a Spartathlont és 1990-ben harmadik helyen ért célba. Lubics Szilvia 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben is nyert a nők között, 2015-ben nagy küzdelemben a 3. helyet szerezte meg, csakúgy, mint 2012-ben. Lubics 2014-es győzelmével 26:53:40-re javította a női pályacsúcsot és az abszolút versenyben 9. helyen ért célba. 2015-ben Nagy Katalin amerikai színekben nyert 25:07:12-es újabb pályacsúccsal, abszolút negyedikként. Érdekesség, hogy Lubics Szilvia és Nagy Katalin ugyanannak az edzőnek, Lőrincz Olivérnek a tanítványa. Kis-Király Ernő 1986-ban ezüstérmes volt, Hári Gyula 1991-ben harmadik lett míg Nagy Katalin 2014-ben második helyen ért célba. A magyar futók közül legtöbbször, 18 alkalommal, Lőw András ért célba. A magyar nők közül először Bontovics Tímea futotta le a Spartathlont 2004-ben. 2014-ben nem kevesebb, mint tizenkilenc magyar teljesítette a versenyt míg 2006-ban Simon László húsz év után tért vissza. 2011-ben Bögi Sándor a 100. magyar teljesítést érte el (beleértve a határon túli magyarokat is).

forrás: wikipedia